Az örökbefogadás során a gyermek új családba kerül, a felnőtt pedig egy olyan gyermek anyja, apja lesz, akit nem ő szült, nemzett. Az örökbefogadás akkor sikeres, ha a szülők elfogadják, sajátjukként nevelik fel a gyermeket, ugyanakkor az örökbefogadás okozta különbségekkel is tisztában vannak, és tiszteletben tartják a gyerek múltját, származását. A témát egyik oldalról rózsaszín illúziók, másfelől sok alaptalan félelem is övezi, ezért röviden összefoglaltuk, mi szükséges hozzá, hogy az örökbefogadás sikeres legyen, és mik a megnehezítő vagy kizáró tényezők.

Az örökbefogadás sikerességének feltételei:

A szülő már feldolgozta a saját veszteségeit, meddőségét.

Hazánkban az örökbefogadásra jelentkezők túlnyomó többsége valamilyen meddőségi probléma miatt jelentkezik: nem született vér szerinti gyerekük, ha született is, valamilyen gond volt a terhességnél, túlestek hiábavaló próbálkozásokon, orvosi beavatkozásokon, vetéléseken vagy lombikeljárásokon. Ez kudarcélmény, amit fel kell dolgozni, hogy teljes szívükkel az érkező gyermek felé forduljanak a szülők.

A szülők párkapcsolata erős, stabil.

Egy vér szerinti gyerek születése is felborítja az addigi családi viszonyokat, egy esetleg idősebb korban érkező, traumatizált gyerek nevelése még több nehézséggel jár, ehhez erősen kell támaszkodniuk egymásra a szülőknek. Ha egyedülálló az örökbefogadó, akkor jól jön a támogató családi, baráti környezet.

A szülőknek reális elképzelésük van a gyereknevelésről.

Egy vér szerinti gyerek sem olyan lesz, amilyennek megálmodták. A gyereknevelés rengeteg nehéz helyzetet tartogat még „átlagos” gyerek esetén is: hisztik, betegségek, konfliktusok az iskolával. Csalódáshoz vezet, ha a szülőjelölt idillinek képzeli a leendő életet a gyerekkel.

A pár mindkét tagja akarja az örökbefogadást, nem csak a társuk kedvéért mennek bele.

Ha bármi történik a másik féllel, akkor annyira kell szeretnie a gyereket, hogy egyedül is felnevelje. Ha egyedülálló a szülő, akkor nem társpótlékot keres a gyerekben.

A szülők az örökbefogadást nem pótléknak, szükséges rossznak tartják a vér szerinti gyerek születéséhez képes, hanem érvényes lehetőségnek.

Az emberek többsége nem úgy indul neki az életnek, hogy örökbe akar fogadni, általában a gyermekvállalási (vagy társtalálási) kudarcok után jutnak erre a döntésre. Fontos, hogy mire a gyerek megérkezik, őt és ezt az utat is szőröstül-bőröstül elfogadják.

Egészségi és pszichés állapotuk, anyagi helyzetük megfelelő a gyermekvállalásra.

Ezt az alkalmassági vizsgálaton is szűrik.

Az élethelyzetük is alkalmas az örökbefogadására.

Lehet, hogy valakinek a személyisége tökéletesen alkalmas a gyerekvállalásra, a pillanatnyi helyzetben azonban mégsem szerencsés gyereknek érkeznie, például egy súlyos betegség, munkanélküliség, gyász esetén.

A nagyszülők és a tágabb család is támogatja az örökbefogadást.

Őket is fel kell készíteni a gyerek érkezésére, a gyerek az ő unokájuk, rokonuk lesz, ebben a családban fog élni. Ha a rokonok elutasítóak, azt a gyerek is érzékelni fogja később. Persze a gyereket elsősorban a szülei nevelik, de nehéz „ellenszélben” boldogulni. Ha van már gyerek a családban, fontos, hogy ő is várja az új családtagot.

Segítséget kérnek, ha nem boldogulnak.

A kudarcba fulladt örökbefogadásoknál általában a szülők nem, vagy túl későn kérnek segítséget. Fontos, hogy a szülő szakemberhez forduljon, ha olyan, neveléssel, fejlődéssel vagy örökbefogadással kapcsolatos problémába ütközik, amivel nem bír el egyedül. Ennek gyakorlati kivitelezése már nehezebb, egy kis településen nem mindig van elérhető szakember, ha talál is valakit a szülő, nem biztos, hogy beválik az adott családnak, de a szülő felelőssége segítséget keresni.

Megnehezíti vagy akár lehetetlenné teszi a sikeres örökbefogadást:

Ha az örökbefogadó nem dolgozta fel a saját veszteségét, vagy nem is gondolja, hogy őt veszteség érte.

A meddőség és az ezzel kapcsolatos kudarcok az élet számos területét érintik: az egészséget, párkapcsolatot, női vagy férfi önbecsülést, társadalmi státuszt. Aki ezt nem dolgozta fel, a gyerekkel való kapcsolatára is átviheti a kisebbrendűségi érzést. Ez megnyilvánulhat abban, ha nem beszél a gyereknek az örökbefogadásról, vagy nem képes határokat szabni neki, attól való félelmében, hogy a gyerek akkor majd nem fogja őt szeretni.

A meg nem született vagy elvesztett gyermekét akarja pótolni az örökbefogadással.

Ez olyan elvárás, aminek soha nem lehet megfelelni, borítékolható a kudarc. Ahogy akkor is, ha nagyon konkrét elképzelései vannak az örökbefogadónak a leendő gyermekről, például szőke, kék szemű kislányt szeretne, aki majd balettozik.

Azzal a hátsó szándékkal jelentkezik, hogy akkor majd születik vér szerinti gyerek is.

Széles körben elterjedt, hibás nézet, hogy az örökbefogadás után „mindenkinek születik saját gyereke”, néha orvosok vagy egyházi személyek is sugallják. Ez egyrészt nem igaz, az örökbefogadók igen kis részének születik később vér szerinti gyereke, másrészt az örökbefogadott gyerek számára súlyos trauma, ha őt nem önmagáért szeretik és vállalják.

Túlvállalja magát, nincs tisztában a saját teherbírásával.

A felbontott örökbefogadásoknál szinte mindig túlvállalták magukat a szülők: túl sok, vagy egymás után túl gyorsan érkező testvérekkel, súlyos egészségi vagy pszichés problémás gyerekkel. Egy gyermektelen pár számára egy kisgyerek érkezése is őrült változás, 2-3 különböző korú, esetleg beteg testvérrel csak kevesen bírnak el. Az előrelátást nehezíti, hogy a gyerek sokszor „zsákbamacska”, nem feltétlenül derül ki az örökbefogadásnál, mennyire súlyos egészségi vagy viselkedési gondjai lesznek, egy újszülött érkezésénél különösen nem, másfelől sok szülő sikerrel felnő a feladathoz.

Ő csak problémamentes gyereket szeretne.

A másik véglet. Magyarországon az örökbefogadók többsége pici, egészséges, nem roma származású kisbabát szeretne, lehetőleg „rendes” családból. Ez a kép nem reális. Egyrészt kevés ilyen baba van a rendszerben, másrészt semmire nincsen garancia. Az egészségesnek tartott újszülöttről később még kiderülhetnek súlyos problémák, a származást a jelen rendszer nem tudja ellenőrizni. A vér szerinti családok pedig az esetek nagy részében sok problémával küzdenek.

Meg akar menteni „egy szegény kis árvát” és hálát vár.

Az ilyen motivációjú jelentkezőnek sokszor nincs reális információja arról, hogy milyen sokan várnak még olyan gyerekre, akit ő elfogadna. A gyereknek amúgy is a legjobb a vér szerinti családjában felnőnie, az örökbefogadás csak a második legjobb megoldás. A hála elvárása pedig nagyon megterheli a szülő-gyerek kapcsolatot, a gyerek nem kérte, hogy megszülessen, és az örökbefogadást sem ő kezdeményezte, ezek a szülő döntései.

Riválisnak tekinti a vér szerinti szülőt vagy a nevelőszülőt.

Hiába kerül végleges, szerető családba a kicsi, a gyökerei megmaradnak. A vér szerinti család mindig része lesz az életének, foglalkoztatni fogja (csak legfeljebb nem mer erről beszélni, ha nem olyan a légkör otthon). Minden örökbefogadott gyereket érdekel, hogy néz ki a szülőanyja, vagy miért nem ő nevelte fel. Ha a gyerek több évet élt nevelőcsaládnál, akkor a nevelőszülő is fontos személy az életében.

El akarja titkolni az örökbefogadást a gyerek elől.

A titok, még ha nem is derül ki, hat, bizalmatlanságot okoz a családban, de általában megtudják a gyerekek, ismerőstől vagy elejtett megjegyzésből. A szülő önbizalomhiányára utalhat, ha nem tud erről beszélni a gyerekkel. A balul sikerült örökbefogadásoknál is sokszor a titok vagy annak kipattanása okozott problémát. Ma az örökbefogadók felkészítésének központi témája, hogy el kell mondani a gyereknek az örökbefogadást.

Végezetül néhány idézet szakemberektől a témáról:

„Ha valaki a jelentkezésnél javában „lombikozik”, akkor nem tiszták a határok, a motiváció sem egyértelmű. Aki lombikozik, az nem örökbe akar fogadni, az lombikozni akar. Az örökbefogadás ilyenkor csak egy – több meddőségi orvos által ráadásul ajánlott – „ugródeszka”. Nem szeretik az érintett ügyfelek, ha ilyenkor azt mondom, ha nincs ló, jó a szamár.”

Kántor Nedda, a Tegyesz pszichológusa

„Ha tudom, honnan jövök, akkor tudom, hová tartok. Ne legyen tabu a gyerek múltja, származási családja, ne minősítse az örökbefogadó a vér szerinti szülőt. Ha csak tehetik, nézegessenek régi fényképeket, látogassanak vissza a nevelőszülőkhöz. És persze jó lenne minél több információ, hisz ahol hiányok vannak a tudásban, ott az űrt a képzelet tölti ki.”

Dengyel Kinga, pszichológus

„Sokkal jobb lelkiállapotban vannak azok az örökbefogadottak, akik ezt kezdettől tudják. Az idősebbek, akik ezt későn, sokszor egy veszekedésből tudták meg, gyakran számoltak be arról, hogy rossz családi légkörben éltek. A titok miatt. A titok azt jelenti, hogy egyfelől meg akarja óvni valamitől a gyereket, de másfelől azt is jelzi, hogy ez nem vállalható a számára. A gyerek érzi, hogy ez ciki dolog. Egy serdülőkori leleplezés az identitás összeomlása a gyerek számára, amit már nem tud felépíteni. Ahol titok van, ott elmosott a kommunikáció, ott minden ölelés hamis. A gyerekek ezt megérzik, sérül a kötődés, a kapcsolat.”

Székely Zsuzsanna, a Tegyesz pszichológusa

„Ha az ember eldöntötte, hogy örökbe akar fogadni, akkor nyitottan kell az egésznek nekimenni. Persze fontos nemet mondani, de aki elutasít egy gyereket, bírálja felül saját magát, hogy mire mondott nemet, mi ijesztette meg, mi akasztotta meg. Ez egy önismereti lépés, hogy megértse a saját motivációit. Az elején el lehet mondani nagyjából, mit szeretnénk. Nyilván akkor nemet kell mondani, ha nem felel meg annak a gyerek, amit kikötöttünk. Sok probléma adódik abból, ha valaki ilyenkor mégis elkezdi a barátkozást. Ha egyszer megbeszéltük, mit nem szeretnénk, ahhoz érdemes ragaszkodni, vagy először elviekben eldönteni, miben tudunk engedni. És nem akkor hirtelen bekerülni egy kényszerhelyzetbe, hogy felajánlanak egy gyereket, akit megsajnálunk, de nem tudunk vállalni. De az ellenkezője is lehetséges, hogy azt hisszük, azt se tudjuk elviselni meg ezt se, és valójában tudnánk. Lehet, hogy fel tudunk fejlődni egy komolyabb feladathoz is, míg mások nem tudnak felfejlődni a saját igényeikhez sem. Arra kéne törekedni, hogy a saját határainkon belül táguljanak a korlátok. Ne gondoljuk, hogy egy gyereket tényleg attól fogunk elfogadni, hogy nem roma származású. Egyes tényezőket ki szoktunk nagyítani, előítéletek alapján döntünk. Oda kéne eljutni, hogy egy örökbefogadott gyerek nem lesz ugyanolyan, mint akit megszülhetnél, és azt is csak elképzelni tudjuk, milyen lenne a sajátunk.”

Mészáros Krisztina, pszichológus

„Vannak nagyon nehéz helyzetek, amire egy szülő érezheti azt, hogy boldogul, és más szülő érezheti relatíve egyszerűbb helyzetekben is, hogy segítség kell. Ha azt érzi, hogy reménytelen, ha elkezdi elutasítani a gyereket, ha úgy érzi, nem bír vele, rossz döntés volt az örökbefogadás, akkor érdemes segítséget kérni. Semmi baj nincs ezzel, sőt jó, ha ezek a szülőben megfogalmazódnak. De kezelni kell, mert a gyerekben is ellenreakciót vált ki.”

Bátki Anna, pszichológus