Gyereksorsok | SOS Gyermekfalvak https://www.sos.hu Thu, 17 Jan 2019 08:03:42 +0000 hu hourly 1 Mit tegyek, ha figyelemhiányos a gyerekem? https://www.sos.hu/gyereksorsok/mit_tegyek_ha_figyelemhianyos_a_gyerekem/ Mon, 31 Dec 2018 08:00:00 +0000 https://gyereksorsok.blog.hu/2018/12/31/mit_tegyek_ha_figyelemhianyos_a_gyerekem Évek óta nő a figyelemhiánnyal és-vagy hiperaktivitással (ADHD) diagnosztizált gyerekek száma Magyarországon. Dr. Szondy Máté pszichológus szerint nehéz megmondani, hogy mi áll ennek a hátterében. Akárcsak ahogy az autizmus esetében, egyre többet tudunk erről a betegségről, sokkal pontosabban tudjuk behatárolni, ha a gyerek érintett és emiatt korai fejlesztésre szorul, így az orvosok is sokkal hamarabb […]

The post Mit tegyek, ha figyelemhiányos a gyerekem? appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
mate-6.jpgÉvek óta nő a figyelemhiánnyal és-vagy hiperaktivitással (ADHD) diagnosztizált gyerekek száma Magyarországon. Dr. Szondy Máté pszichológus szerint nehéz megmondani, hogy mi áll ennek a hátterében. Akárcsak ahogy az autizmus esetében, egyre többet tudunk erről a betegségről, sokkal pontosabban tudjuk behatárolni, ha a gyerek érintett és emiatt korai fejlesztésre szorul, így az orvosok is sokkal hamarabb és gyakrabban találkoznak ilyen esetekkel. Ehhez adódik hozzá, hogy a gyerekek egyre fiatalabb kortól használják a digitális eszközöket, ez pedig megdöbbentő hatással van az agyuk fejlődésére.

Az ADHD-ként (magyarul: figyelemhiányos hiperaktivitási zavarként) ismert probléma alaptünetei azonosak: gond van a figyelem fenntartásával vagy koncentrálásával. Jellemző a hirtelen, impulzív viselkedés, a gondolkodás nélküli cselekvés, az egy-egy helyzethez képest túl sok mozgás, és az ellenállás a szabályokkal, utasításokkal szemben. Ezek azonban minden életkorban másként jelentkeznek. Forrás: Házipatika

Pontosan mit okoz, ha túl korán találkozik a gyerek okostelefonnal, laptoppal, bármilyen digitális eszközzel?

Mindenki agyára intenzív  hatást gyakorol a digitalizáció. Állandóan velünk van a telefonunk, pörgetjük a Facebookot, másodpercek alatt rengeteg információ éri az agyunkat. Képtelenek vagyunk hosszú ideig fenntartani a figyelmünket, kiszűrni a lényegtelen információkat. Az ADHD esetében mindkettő fontos tünetnek számít. Ez az állandó megosztása a figyelemnek rontja az agyi kapacitást és gyengülnek a frontális lebeny végrehajtó funkciói is. Az információ feldolgozása felszínes marad, sőt, a gyerek idegrendszere rászokik erre a típusú ugráló figyelemre, amit órákon át képes fenntartani. Természetes, hogy ha 1-2 éves korban már nézi a telefont, videókat nyomogat rajta, akkor később az óvodában és az iskolában is megjelenik ez a működés. Minden környezeti inger leköti a figyelmét és ez megnehezíti az elmélyült tanulást.

Szerinted akkor nem is szabad, hogy a gyerek ezeket használja?

Nem erről van szó, a technika fejlődését nem lehet megállítani és ennek sok előnye is van. A cél az, hogy úgy tudjam ezeket az előnyöket kihasználni, hogy elkerülöm a potenciális veszélyeket. Szülőként az a dolgom, hogy a gyerekeimnek megtanítsam tudatosan használni ezeket az eszközöket. Az oktatásban pedig az lenne a cél, hogy akkor vonjuk be a  digitális eszközöket, amikor – az idegrendszer frontális, gátló funkcióinak érettsége miatt – már kisebb az addiktív használat veszélye.

Hány éves korra tehető, amikor szerinted az oktatásba érdemes bevonni a digitális eszközöket?

Erre a kérdésre nem egyértelmű választ adni. Az biztos, hogy a technológia akkor segítheti a tanulás folyamatát, ha a diák elég érett és felkészült a képernyők addiktív és “hipnotikus” erejének kezelésére. Szintén fontos, hogy a digitális tartalmak ne helyettesítsék a valódi tartalmakat, hanem kiegészítsék, gazdagítsák azokat (ne legózás helyett Minecraft-ozzon a gyerek). Az is komoly kérdés, hogy a pedagógusok és a szülők elég felkészültek és “képernyő-érettek” ahhoz, hogy megfelelően mentorálják a gyerekeket a digitális világban.

Pszichológiailag az fontos, hogy a gyerekek előbb tanuljanak meg gondolkodni és csak utána találkozzanak a képernyővel. Számos kutató ezért a 10 éves kort tekinti az átlagos határnak. Az ennél jóval korábban kezdett rendszeres képernyőhasználat viselkedéses és klinikai károkat okozhat.

Te a mindfulness technikáját használod, amikor figyelemhiányos gyerekekkel foglalkozol. Hogyan segítheti ez a gyerekek életét?

Nem csak a terápiára járó gyerekek, de sok esetben a szüleik lelkiállapotát is megváltoztatja. Nagyon egyszerűen tanít a mindfulness. Sokszor negatívan, előítéletekkel tele viszonyulok az élményeimhez, pl. nem szeretem azt, amit érzek, megítélem a gondolataimat, nem szeretem a testem, tele vagyok szorongó gondolatokkal. A tudatos jelenlét ezt az attitűdöt fordítja át egy barátibb, kíváncsibb felfogássá, majd önmagam elfogadásává.

A mindfulness a tudatos jelenlét figyelmi állapota, ami a legtöbb vallásban vagy filozófiai megközelítésben jelen van. 1979 környékén kezdett ezzel foglalkozni a modern orvostudomány, amikor Amerikában Jon Kabat-Zinn mikrobiológus krónikus fájdalomszindrómában szenvedőknek kezdte el tanítani a technikát. Ezeknek a betegeknek semmilyen kezelés nem csökkentette a fájdalmukat, amikor Zinn megtanította nekik, hogy betegségükre kíváncsian, elfogadóan kezdjenek figyelni. Azt tapasztalta, hogy ezáltal nagy mértékben javult a betegek életminősége.

Mennyire kell ehhez önreflexió? Ahhoz, hogy tudd, hogy szorongsz, ezt fel kell ismerned és el kell tudnod mondani. Hogyan működik ez a gyerekeknél?

A gyerekeket a szüleik hozzák, hiszen ők csak annyit érzékelnek a gyerek idősebb korában, hogy mások mint a többiek, de nem értik az okát. Amikor elkezdünk velük foglalkozni, akkor a gyakorlatok sokkal rövidebbek, játékosabbak, amikben fontos az aktivitás. Például arra kérem őket, hogy 1 percig figyeljék meg a szívverésüket, utána 1 percig ugrálnak, majd megint megkérem őket, hogy nézzék meg a szívüket és hasonlítsák össze a két állapotot. Ez az egyszerű gyakorlat segít, hogy a figyelmét önmagára irányítsa, megfigyelje mi történik benne. De ugyanígy hatunk az érzékelésükre, amikor kapnak egy gumicukrot, majd egy másikat és el kell dönteniük, hogy ugyanolyan volt-e az ízük.

Kutatások alapján ezek a gyakorlatok 6-8 hét után elkezdenek az agyra is hatni, nemcsak a működésére, hanem a szerkezetére is, ami igazán izgalmas. Leginkább a frontális területek, amik a viselkedés tervezéséért, a figyelem irányításáért felelősek kezdenek el hatékonyabban működni, több lesz ezeken a területeken a szinaptikus kapcsolat, mindenféle biológiai vagy gyógyszeres kezelés nélkül. Vagyis valójában a mindfulness gyakorlatok az agy figyelemizmait erősítik, a gyerekek figyelmi kapacitását mérhetően javítják.

Mit tanultál magadról ezzel a technikával?

Alapvetően nem áll tőlem messze a társas és teljesítményszorongás, és azt hiszem ezzel kapcsolatban lettem elfogadóbb, mert már nem zavar annyira. Tele vagyok kétségekkel, amikor írni kezdek, de elfogadtam, hogy ez az érzés mindig meglesz, viszont már nem akadályoz meg abban, hogy írjak, nem blokkol többé. De mindenkinek azt mondom, hogy ne várjon csodát ettől a módszertől, önmagában ettől nem jön helyre a házassága nem lesz okosabb a gyereke. Egy módszer nem oldja meg az életed. De olyan eszközt kaphasz, ami segíthet.

Hogyan lehetsz tudatosan jelen egy igazán érzelmes veszekedés közben?  

Ez a figyelmi állapot egyáltalán nem jön automatikusan a krízishelyzetben vagy stresszhelyzetben. Be kell gyakorolni a tudatosságot olyan alkalommal, amikor nincs konfliktus, és akkor később képes leszel előhívni a mintákat. Megfigyeled, hogy mi történik az adott helyzetben, hogy szorosabban markolom a kormányt, feszül a nyakam is, eszembe jutott az a gondolat, hogy odaütnék, azt érzem, hogy kevés a levegő. Kíváncsian ránézel magadra, mi történik veled testileg, a gondolataiddal. Amikor nem vagyok tudatos, a megjelenő gondolatok egy szűrő szemüvegen át kerülnek elém, azon keresztül látom magam és másokat. A mindfulnessel ezt nem akarod megszüntetni, de felismered és képes vagy kezelni.

Nyugtass meg, hogy te is szoktál veszekedni, és azért akad, hogy elpattan az agyad?

Elég nyugodt ember vagyok, de  persze van, hogy felmegy a pumpa. Ez a megközelítés azt mondja, hogy a belső élményeinket, azt, hogy mit érzel, mire vágysz, mitől félsz, mi történik bennünk, nem tudjuk irányítani, ezek nem kontrollálhatóak. Csak egyre erősebbek lesznek, ha megpróbálod fegyelmezni. Ezzel ellentétben a viselkedésünket viszont tudjuk alakítani, ezért fontos észrevenni a különbséget a belső élmény és viselkedés között. Lehet, hogy felidegesít a fiam és feszült leszek, de abban a pillanatban amikor eldöntöm, hogy nem kiabálok rá, már bejön a döntési szabadságom.

Olyannak tűnik a mindfulness, mintha újra felvennéd a kapcsolatot magaddal, mintha arra késztetnének ezek a gyakorlatok, hogy újra figyelj oda magadra és vedd észre, hogy mit szeretnél. Mikor veszítjük el ezt a kapcsolat önmagunkkal?

Ez nagyon család- és környezetfüggő, mert a gyerek a szülőtől tanulja meg, hogy van-e olyan állapot, amikor valóban jelen van a szülő. a azt látja, hogy miközben megkérdezem tőle, mi volt az iskolában, nyomkodom a telefonom, és miközben főzök,megy a tévé, akkor ezzel azt modellezem, hogy a figyelem megosztható és nem kell egy emberre összpontosítani. Ezzel szemben, ha van olyan idő, amikor csak rá figyelek, vagy én magam egy dologgal foglalkozom kitartóan, akkor az mindenképp segít, hogy megtanulja és később ő is képes legyen erre.

Ezért is fontos, hogy a terápiába bevonjuk a szülőket is. Gyakran maguk is érintettek és ADHD maradványtünetekkel vagy hasonló működésmóddal élnek.  Számukra is hasznos ez a fajta figyelemerősítés. Ráadásul nagyon megterhelő tud lenni a szülőknek egy súlyosan ADHDs gyerek, komoly veszélyt jelent ilyenkor a kiégés. Csökken az empátia, a pozitív érzelmek, irritábilis lesz a gyerekkel kapcsolatban. A mindfulness gyakorlása kapcsán nő az elfogadás, a tolerancia önmagával és a gyerekkel szemben is. A szomorú tapasztalatom mégis az, hogy a szülők nehezebben vehetőek erre rá.

Pár gyakorlat, amit te is végezhetsz a gyerekeddel (keretes)

Figyeld meg a hangokat –  Csukd be a szemed és figyeld meg a hangokat, zajokat. Nem kell megnyugodnod, semmit nem kell elérned, csak fókuszáld a figyelmed a hangokra. Idővel el fog ugrálni a figyelmed, ha ez megtörténik, akkor vedd észre és hozd vissza a hangokra. Ez a gyakorlás lényege. Később áttérhetsz a tested, légzésed megfigyelésére, majd a gondolataidra, érzéseidre.

Beszéljetek az érzésekről – Adj eltérő színű golyókat a gyereknek, ahol mindegyik színnek legyen meg a megfelelő érzelmi párja. Például piros a harag, zöld a nyugalom, kék a boldogság. Valahányszor húz egy golyót a gyerek, elmondhatja, hogy mi az, ami őt fel szokta dühíteni, aminek örülni szokott. Az a gyakorlat célja, hogy a gyerek megtanulja magát és a saját reakcióit, és lássa mire hajlamos különböző helyzetekben.

Ha esztek, figyeljetek oda rá – a legegyszerűbb gyakorlat, ami naponta többször is adott. Figyelj oda arra, mit eszel, milyen az íze, a látványa, az aromája, milyen a tapintása, az állaga. Ha figyelmesen eszik a gyerek idővel képes lesz azt is felismerni, amikor jóllakott. Ezért nem is tehetnénk annál rosszabbat, minthogy azt mondjuk neki, egyen meg mindent. Ilyenkor ugyanis azt tanítjuk a gyereknek, hogy hagyja figyelmen kívül a testének jelzéseit.

 

The post Mit tegyek, ha figyelemhiányos a gyerekem? appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
Milyen állami gondoskodásban felnőni? Most a fiatalok tanítják a szakembereket! https://www.sos.hu/hirek/milyen_allami_gondoskodasban_felnoni_most_a_fiatalok_tanitjak_a_szakembereket/ Mon, 24 Dec 2018 08:00:00 +0000 https://gyereksorsok.blog.hu/2018/12/24/milyen_allami_gondoskodasban_felnoni_most_a_fiatalok_tanitjak_a_szakembereket Fabienne, Norbert és Andreeas három, a huszas éveik elején járó fiatal. Fabienne Ausztriában, Norbert Magyarországon, Andreeas Romániában nőtt fel. Azt gondolnánk, hogy nem sok közös élmény kötheti össze a fiatalokat, dacára annak, hogy mindhárman gyermekvédelmi gondoskodásban nőttek fel. Ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk. Az, ahogyan erről az időszakról beszélnek most segíthet minden szakembernek újragondolnia az […]

The post Milyen állami gondoskodásban felnőni? Most a fiatalok tanítják a szakembereket! appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
Fabienne, Norbert és Andreeas három, a huszas éveik elején járó fiatal. Fabienne Ausztriában, Norbert Magyarországon, Andreeas Romániában nőtt fel. Azt gondolnánk, hogy nem sok közös élmény kötheti össze a fiatalokat, dacára annak, hogy mindhárman gyermekvédelmi gondoskodásban nőttek fel. Ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk. Az, ahogyan erről az időszakról beszélnek most segíthet minden szakembernek újragondolnia az állami ellátásban töltött évek nehézségeit.

Sajnos túl ritkán hallgatjuk meg a fiatalokat. Milyen ellátásra lenne szükségük? Hol féltjük túl őket, hol lenne fontos nagyobb önállóságot és szabadságot adni nekik? Egyáltalán, miért mi felnőttek alakítjuk ki az állami gondoskodás teljes szabályrendszerét és miért nem vonjuk be a valódi tapasztalati szakértők, vagyis a gyermekvédelmi rendszerben felnőtt fiatalokat? Ezen a szemléleten szeretne most az SOS Gyermekfalvak Magyarország új programjával változtatni.

“4 hónapos voltam, amikor a gyermekvédelmi rendszerbe kerültem. Mindaz, amin ott az évek alatt keresztülmentem inspirált arra, hogy szociális munkás legyek. Nagyon sok nehézséget éltem meg az intézetben. 10 éves koromtól kellett fizikai és mentális bántalmazást elszenvednem és nem én voltam az egyedüli áldozat a gyermekotthonban. Tudtam, hogy szólhatok gyerekjogi képviselőnek, reméltem, hogy majd segít és jobb lesz a helyzetem, de nem így történt. Egyáltalán nem voltak jogaink, nem vettek komolyan, sőt az intézmény vezetője még le is szidott. Most már tudom, hogy a jogrendszer Magyarországon megvéd minket, de akkor még erről fogalmam sem volt, csak beletörődtem a többiekkel együtt, hogy ez történik velünk. Amikor 18 éves lettem kaptam egy utógondozót, aki nagyon kedves volt és akit nagyon megszerettem. Tulajdonképpen ellopta a felhalmozott családi pótlékomat. Amikor ezt megtudtam feljelentettem őt és a gyermekotthont is. Azért veszek részt a programban, hogy más gyerekek ne járjanak úgy, ahogy én.” – mondja Norbert.

Hasonló motivációról számol be Fabienne is aki tanár szeretne lenni mindazok hatására, amit állami gondozott fiatalként átélt. “Két évig éltem állami intézetben éjjel-nappal és ezalatt három különböző szociális munkás foglalkozott velem. Mivel én akkor is ott voltam, amikor a segítők már nem, sokkal több mindennel vagyok tisztában, több tapasztalatom van erről a világról, mint egy szociális munkásnak lehet. A legutolsó segítő nagyon jó volt és a figyelmembe ajánlotta ezt a programot. Végre a saját tapasztalataimmal segíthetek, hogy jobban működjön a rendszer. Végre én taníthatom őket.

A fiatalok szerint nemcsak az a fontos, hogy ők mennyit tanulnak magukról a tréningek és találkozók alkalmával, hanem az is, hogy megoszthatják egymással tapasztalataikat. “Nagyon fontos, hogy találkozhatunk végre a többi hasonló tapasztalatokkal rendelkező fiatallal. Ez segített abban, hogy mélyebb ismeretem legyen arról, hogyan működik a gyermekvédelmi rendszer más országokban. Azt gondolom, hogy a fiatalok az igazi szakértők. Mi vagyunk azok, akiknek igazi tapasztalata van arról, mit éltünk át és nekünk kell képviselnünk az gyermekvédelmi gondoskodásban felnövő gyerekeket, hiszen mi tudjuk, hogy mire van igazán szükségük” – mondja Norbi.

Ezzel teljesen egyetért Andreeas is, aki jelenleg a mester diplomáját szerzi és utána doktori iskolába szeretne továbbtanulni. Úgy tekintek magamra, mint az állami és a magán szociális ellátórendszer terméke. Mindkettőben volt részem, és mindkettő fontos tapasztalatokat adott. Azért szeretnék a gyermekvédelmi rendszerben dolgozni, hogy jobbá tegyem azt, hogy jobb minőségű legyen a munka, mert azt látom, hogy Romániában a szakértők a könyvek alapján dolgoznak. Sokszor nincs valódi együttműködés, ami pedig kellene ehhez a munkához és nincs is annyi ismeretük, amire nekünk szükségünk lenne. Egy civil szervezet gyermekvédelmi rendszerében voltam, ami sokat segített abban, hogy fejlesszem magam, hogy jobban kommunikáljak és megkönnyítette az intézet elhagyását is.”

És hogy mire lenne valójában szükségük az állami gondoskodásban élő fiataloknak? Andreeas szerint az önálló lakhatás feltételeinek kialakítása nagyon fontos, hogy még több gyerek és fiatal készülhessen fel erre a folyamatra és akkor a társadalmi beilleszkedésük is sokkal könnyebb lehet. Ahogy ő mondja, enélkül az egész nehéz és kész őrület.

Norbi pedig azt szeretné, ha mindenekelőtt a gyermekvédelemben dolgozók felismernék a felelősségüket. “Sokszor tapasztalom, hogy a szakemberek nem elég jók: nem eléggé képzettek, nem elég empatikusak vagy nincsenek meg az alapvető képességeik, amik ehhez a munkához kellenek. Ezért is lenne fontos, hogy minél többen részt vegyenek ezeken a tréningeken, mert a világ folyamatosan változik és nekik kell tudniuk választ adni a fiatalok kérdéseire. Együtt kellene, hogy dolgozzanak a rendszerben felnövekvő fiatalokkal. És még egy dolog, szerintem jó lenne, ha lenne egy olyan közös terv a szociális munkás és a fiatal között, amin látszik lépésről-lépésre a folyamat, hogy mit szeretne a fiatal elérni és mire van ehhez szüksége. Ez nem lenne kőbe vésett terv, amihez minden áron ragaszkodni kell, inkább egy iránymutatás, ami mindkét félt segíteni tudja” – mondja.

Reméljük, hogy egyre több hasonló kezdeményezés segíti majd, hogy a fiatalok tapasztalatai érdemi változást hozzanak a gyermekvédelemben. Mert ha valamire igazán szükség van a szociális szférában, akkor az a változás és ebben minden fiatal egyetértett.

Photo by Adolfo Félix on Unsplash

The post Milyen állami gondoskodásban felnőni? Most a fiatalok tanítják a szakembereket! appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
Anya, te vagy az anyukám? https://www.sos.hu/gyereksorsok/anya_te_vagy_az_anyukam/ Mon, 17 Dec 2018 08:00:00 +0000 https://gyereksorsok.blog.hu/2018/12/17/anya_te_vagy_az_anyukam Judit nem tipikus nevelőszülő. Egy multinacionális vállalatnál középvezetőként dolgozik, két kisgyermekével és francia származású férjével Budapesten, jó anyagi körülmények között élnek. Eleinte férjével örökbe szerettek volna fogadni, végül nemrég úgy döntöttek, Judit nevelőszülő lesz az SOS Gyermekfalvaknál. 4 hónapja nevelik Jojót, a félig haiti-félig magyar kisfiút. Hogyan fér össze a multis munka a nevelőszülőséggel? Hogy […]

The post Anya, te vagy az anyukám? appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
img-7704.jpgJudit nem tipikus nevelőszülő. Egy multinacionális vállalatnál középvezetőként dolgozik, két kisgyermekével és francia származású férjével Budapesten, jó anyagi körülmények között élnek. Eleinte férjével örökbe szerettek volna fogadni, végül nemrég úgy döntöttek, Judit nevelőszülő lesz az SOS Gyermekfalvaknál. 4 hónapja nevelik Jojót, a félig haiti-félig magyar kisfiút. Hogyan fér össze a multis munka a nevelőszülőséggel? Hogy fogadják a vér szerinti gyerekek, ha egy idegen, traumatizált gyerek csöppen a családba?

Milyen kisfiú Jojó?

Jojó a korához képest nagyon magas, erős kisfiú, kifejezetten ügyes a sportos dolgokban, szalad, mászik, folyékonyan és gyönyörűen beszél, és persze rengeteget kérdez. Októberben múlt 3 éves. Anyukája egy magyarországi börtönben szülte meg, így nem maradhatott vele. Először csecsemőotthonba került, onnan 7 hónaposan nevelőszülőhöz, akitől elvették és emiatt egy másik nevelőszülőnél nevelkedett egy ideig. Innen vettük mi át, amikor az előző családnak gondjai támadtak. Az apjával soha nem találkozott, semmi kapcsolata sincs vele.

Mit okozott nála ez a sok vándorlás nevelőszülőtől nevelőszülőig?

Úgy gondoltuk, hogy minél kisebb egy gyerek, talán annál kevésbé érzi, hogy mi történik vele. Nos, 4 hónapja van velünk, és lehet, hogy nem érti, hogy mi történt vele, de azt biztosan tudja, hogy valami nem stimmel. Kötődési gondjai vannak, nem igazán tudja, mit jelent az, hogy van a család és vannak a többiek. A gyereked, ha bármi baj történik, ösztönösen védelemért fut hozzád. Jojónak, ha valaki szimpatikus, akkor teljes természetességgel közeledik úgy hozzá, mint más gyerek a szüleihez. Velem szemben az első naptól nagyon ragaszkodó, az első héten konkrétan nem tudtam átmenni egyik szobából a másikba úgy, hogy ne totyogott volna mögöttem. Félt, hogy egyedül marad. Ennek a gyereknek azaz élménye, hogy valahányszor végre megszeret valakit, elkerül onnan, az emberek egyszerűen eltűnnek az életéből. Az első 2 hónapban senki nem érhetett hozzá, én etettem, vigasztaltam, fektettem. A hihetetlen ragaszkodása abban is látszik, hogy az elejétől kértük, hogy a nevünkön szólítson minket, de ő ennek ellenére csak anyaként és apaként szólított. Később jöttem csak rá, hogy neki az a fogalom, hogy anya és apa teljesen mást jelent, mert mindenki az lesz, aki vele törődik.

Mit szóltak a gyerekek Jojó érkezéséhez?

A 6 éves lányom régóta mondogatta, hogy szeretne kistesót. Amikor kézzelfoghatóvá vált Jojó érkezése, akkor leültem velük megbeszélni, hogy lesz egy kistesó, aki nem az én pocakomból fog megszületni. Ő egy olyan kisfiú, aki nem élhet a szüleivel és segítségre van szüksége, amíg visszakerülhet majd hozzájuk. Izgalommal fogadták, és örültek neki. Egyáltalán nem akadtak fenn azon, hogy nem úgy fog megszületni, mint ők. Jojónak viszont kellett egy hónap, mire feloldódott a gyerekekkel. A fiam és közte 1,5 év korkülönbség van, úgyhogy ők most már állandóan együtt bandáznak.

És hogyan állt a változáshoz a család, a barátok?

Meglepődtek, mert nem avattuk be őket előre. A nevelőszülői tanfolyamon láttam, hogy ahol a család tud róla előzetesen, nagyon elutasítóak, mi pedig úgy gondoltuk, hogy ez leginkább ránk tartozik. A mi családunk eddig támogató volt, nem akartuk, hogy túl sok idejük legyen ezen rágódni. Amikor Jojó érkezésére igent mondtunk, akkor avattuk be a családtagjainkat és a barátokat. Mindenki meglepődött persze, és aggódtak, mert nem vagyunk klasszikus nevelőszülők. Mindketten dolgozunk, szeretjük az állásunkat, amit nem akarunk feladni, és van két kicsi gyerekünk. Jöttek a kérdések, hogy hogyan fogjuk ezt összeegyeztetni, de mi úgy voltunk ezzel, hogy ugyanúgy, mint a másik kettőt. Van egy jól összerakott életritmusunk a férjemmel, ebbe belepasszintani egy harmadik gyereket nem akkora kihívás.

Állást váltottam, miközben Jojó hozzánk került, és az új munkahelyemen már érkezéskor elmondtam, hogy nevelőszülő lettem. Voltak, akik külön is megkerestek, hogy elmondják, ez mennyire remek dolog. Teljesen meglepett. Sokan csodálnak minket a környezetemben, de még a barátaim is mindig hozzáteszik, hogy ők ezt nem tudnák csinálni. Legtöbben attól félnek, hogy túlságosan megszeretnék a gyereket, és nem tudnák feldolgozni, ha el kellene válniuk.  

Te hogy érzel ezzel kapcsolatban?

Nagyon szeretem Jojót, és ha eljön az a pillanat, hogy vissza kell adjuk, akkor majd megoldjuk. De szerintem csak azért, mert én majd rosszul érzem magam, nem foszthatok meg egy gyereket attól, hogy családban nőjön fel.

Hogy látod, lesz lehetőség arra, hogy Jojó visszakerüljön a vér szerinti anyjához?

Nem tudom. Az anyja most Franciaországban él, hetente beszélgetnek videón egymással. Idén januárban volt itt személyesen, de egyébként inkább velem beszéli meg a dolgokat. Kaptam fényképeket Jojó családjáról, amiket kinyomtattam, albumba rendeztem és persze elmeséltem neki, hogy kik a szülei. Úgyhogy ezzel tisztában van, de nagyon hamar feladja, amikor az anyukájával kellene beszélnie. Eléggé megviseli őt, megpróbál elmenni, elszalad, nem akar visszajönni, sikítani kezd, csak azért, hogy ne hallja, amit az anyukája mond.

Hogyan tudjátok ezt vele közösen feldolgozni?

Amikor hozzánk került, ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, azt gondoltam, hogy nincs szüksége pszichológusra, mert alapvetően úgy viselkedik, mint egy teljesen átlagos kisfiú. Udvarias, élénk és teszteli a határokat. El kellett telnie 3 hónapnak, hogy lássam, valójában nincsen rendben. Nagy érzelmi kilengései vannak,  amikor rossz napja van, akkor nyűgös, könnyen sír, mindennel baja van. Feltűnt a rendszerességből, hogy a kapcsolattartási napok után mindig rosszul érzi magát. Kavarognak benne az érzések, sok gondolat lehet a fejében, amiket az életkora miatt egyszerűen nem tud kifejezni, és nem tudja, hogyan kell mindezt feldolgozni. Két hete lehetett bölcsiben, amikor egyik délután egyszer csak odafordult hozzám, hogy “anya, te vagy az anyukám”? Vagy legutóbb amikor arról beszélgettünk, hogy ő a vér szerinti anyukája pocakjából bújt ki, odaszaladt hozzám, odabújt a hasamhoz és azt mondta, hogy “szeretnék a te pocakodból megszületni”. Ilyenkor azt érzem, hogy vannak olyan dolgok, amiket én nem tudok egyedül megoldani, mert nem tudom, hogyan lesz a gyereknek a legjobb. Ezért gyerekpszichológus segítségét kértem.

Nem gondoltam bele, hogy ez ilyen lesz. Azt hittem, ha ugyanazt a szeretetet és napi rutint megkapja, mint a többi gyerekem, akkor biztonságban fogja magát érezni. Csak szépen lassan vettem észre, hogy mekkora nyomokat hagyott benne a traumák sorozata.

Okozott ez változásokat a családi életetekben?

Amit elég nehezen kezeltünk, hogy Jojó visítva menekül, ha férfi közeledik hozzá. Amikor hozzánk került, a férjemtől például nem fogadott el semmit. Kiborult, sikított, nagyon lassan tudtuk ahhoz szoktatni, hogy most apa fűzi be a cipőt, de már apa is megfürdetheti. Nehéz azt kezelni, hogy ha elkezd hisztizni, akkor ne az a szülői reflex kapcsoljon be automatikusan, hogy márpedig azt mondtam, hogy ez így lesz. Ilyenkor mindig emlékeztetni kell magunkat, hogy nem, Jojóval csak érzékenyen, finoman. Ha rászánjuk azt az 5 percet ilyenkor, hogy leülünk mellé és átöleljük, teljesen megnyugszik. Az én gyerekeim értik, ha valami rosszat csináltak és összeveszünk, akkor sincs vége a világnak, megpusziljuk egymást és megyünk tovább. Sokkal rövidebb ideig tart náluk ez a fajta kiborulás, érzelmileg kiegyensúlyozottak. Jojo egyszerűen képtelen megnyugtatni magát, ő nem tud lecsillapodni, neki segíteni kell, hogy biztonságban érezze magát.

A következő időszakban mitől tartasz, és mi az, amit nagyon vársz?

Amitől igazán tartok, hogy esetleg nagyon hamar elkerül tőlünk. Jó lenne Jojónak, ha végleges helyre kerülne, de még csak fél éve van nálunk stabil, biztonságos helyen, szüksége lenne egy kis állandóságra. Fontos lenne, hogy végigjárhassa legalább ezt a tanévet a bölcsödében ugyanazokkal az emberekkel és később kerüljön másik óvodába, mert ez a sok változás lelkileg nagyon megviseli. Nagyon várom, hogy rendeződjenek az érzelmi kilengései, hogy helyreálljon a lelki békéje, és el tudja fogadni, hogy ez az élete. És persze azt, hogy igazán boldog legyen. Sokat nevet, bújik, örül amikor hazaérünk vagy érte megyünk. Ugyanolyan szeretetet kapunk tőle, mint a saját gyerekeinktől.

The post Anya, te vagy az anyukám? appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
“Tudtam, hogy én leszek a következő, akit megkínoznak” https://www.sos.hu/hirek/_tudtam_hogy_en_leszek_a_kovetkezo_akit_megkinoznak/ Mon, 10 Dec 2018 08:00:00 +0000 https://gyereksorsok.blog.hu/2018/12/10/_tudtam_hogy_en_leszek_a_kovetkezo_akit_megkinoznak Súlyosan traumatizált gyermekkor, gyakori fizikai és érzelmi zaklatás a kortársaktól és a nevelőktől, és az érzés, hogy nincs kitől segítséget kérni. Ez jellemezte az elmúlt 30 évben a romániai gyermekvédelmi rendszert. Most egy átfogó kutatásban azok a fiatal felnőttek meséltek, akik a legborzalmasabb kegyetlenségeket élték át gyerekkorukban. A SASCA kutatása a gyermekvédelmi intézményekből kikerült felnőttekkel […]

The post “Tudtam, hogy én leszek a következő, akit megkínoznak” appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
dmitry-ratushny-64773-unsplash.jpgSúlyosan traumatizált gyermekkor, gyakori fizikai és érzelmi zaklatás a kortársaktól és a nevelőktől, és az érzés, hogy nincs kitől segítséget kérni. Ez jellemezte az elmúlt 30 évben a romániai gyermekvédelmi rendszert. Most egy átfogó kutatásban azok a fiatal felnőttek meséltek, akik a legborzalmasabb kegyetlenségeket élték át gyerekkorukban.

A SASCA kutatása a gyermekvédelmi intézményekből kikerült felnőttekkel folytatott interjúkon alapul (45 mélyinterjú és egy 4 fős fókuszcsoportos beszélgetés). Az elemzés célja, hogy a rendszerben dolgozók megértsék, milyen típusú visszaéléseket kell elszenvedniük a gyerekeknek az intézményekben, ez hogyan érinti őket hosszú távon, illetve a meglévő jogi szabályok mennyire képesek őket hasonló traumáktól megvédeni.

A megrázó történetek mellett rendszerszintű visszaélésekre hívja fel a figyelmet a kutatás, aminek egy részét azok a felnőttek követték el, akik a gyereket gondozták (nevelők, gyermekvédelmi munkatársak, nevelőszülők), egy másik része pedig abból fakadt, hogy hiányoztak, vagy nem megfelelően működtek azok az ellenőrzési formák, amik a jogsértéseket kellett volna, hogy feltárják. A gyerekekben maradandó nyomokat hagyott a mindennapos abúzús és elhanyagolás, valamint, hogy túl sokszor kerültek más intézménybe vagy cserélődtek ki nevelőik és kivételesnek számított, ha valakihez kötődni tudtak.

Legkiszolgáltatottabbak a kisfiúk

“Közismert volt, hogy a nagyobbak szexuálisan bántalmazzák a kisebb gyerekeket. Nézd meg a péniszét, ha nem, akkor megvernek. Vagy körbe vettek többen a fiúk és elővették a nemi szerved, tapogatni kezdték, ilyesmik. Az is előfordult, hogy a saját jukat vették elő és nekünk fogni kellett, különben megvertek. Akkor is meg kellett csinálnod, ha nem akartad.” – emlékszik vissza egy 27 éves férfi.

Az, hogy a nagyobb fiúk szexuálisan bántalmazták a kisebbeket, egy jól ismert jelenség volt azok között, akik különféle tömegintézetből érkeztek, az interjúalanyok közül nagyon sokan számoltak be hasonló kegyetlenségekről.

A szexuális és érzelmi visszaélések nagyobb részét a kisfiúknak kellett átélniük, de a lányok is már elég fiatal kortól kiszolgáltatottak voltak kortársaiknak. “Emlékszem arra is, hogy mennyire borzalmas volt, amikor az idősebb fiúk idősebb lányokat bántalmaztak. Egyszer egy idősebb lány mellé küldtek be aludni és akkor bejött SZ és elkezdte verni a lányt, mert a lány nem akart lefeküdni vele. Úgyhogy egyre erőszakosabb lett, emlékszem, hogy rámászott én pedig nagyon féltem. Betakartam a fejem és imádkozni kezdtem, hogy Istenem kérlek vigyázz rám, de nem tudtam aludni. Nem bántott, de az érzés, hogy valakit melletted bántanak. Ez nehéz volt.” – számol be egy 31 éves nő az átélt borzalmakról.

A kontroll hiánya

Sok intézetben fordult elő, hogy a nevelők az idősebb gyerekeknek adták át feladataikat és emiatt a dzsungel törvénye érvényesült: minden szobára jutott egy kortárs idősebb szupervízor, akinek minden joga megvolt rá, hogy fegyelmezze a kisebb gyerekeket.

A verés egy rendszeres formája volt a gyerekek egymás közötti kegyetlenségének, de emellett gyakori volt, hogy az idősebbek elvették a kisebbek tulajdonát, és arra kényszerítették őket, hogy válogatott módokon szolgálják őket.  Szedjenek gyümölcsöt éjszaka az udvaron, mossanak, takarítsanak vagy éppen lopjanak nekik. Aki ellenállt, azt veréssel kényszerítették. És előfordult az is, hogy ez az összezártság és kortárs agresszió feldolgozhatatlan tragédiához vezetett.

“Az érzelmi bántalmazás volt a legrosszabb” – emlékezik vissza egy 23 éves férfi, aki mivel lakóotthonba került az elmondása szerint jobb körülmények között élt és nem éhezett az intézetben felnőtt társaihoz képest. De visszaemlékezett rá, hogy gyakran csúfolták fogyatékosnak, ami beleégett az agyába és amit képtelen volt feldolgozni később.

Hasonlóról verbális agresszióról, csúfolásról többen beszámoltak. Egy 28 éves nő emlékei szerint a gyermekotthonban dolgozó pszichiáter minden alkalommal, ha egy gyerek engedetlen volt, gyógyszert adott, amitől a fiatalok elnémultak, egyre kevesebb volt az energiájuk és nehezen tudtak bármire is figyelni. A verbális fenyegetések azt a célt szolgálták, hogy irányítani tudják a nevelők a fiatalokat. “Állandóan azt mondták, hogy fogyatékosok vagyunk és képtelenek vagyunk bármit is megcsinálni. Megpróbáltam vitatkozni a pszichológusnál is, akit ők alkalmaztak. Ha gyógyszert kapunk nem tudunk magunkról, nem tudunk dolgozni, elhülyülünk, hallucinálni kezdünk.

A fizikai erőszak mellett gyakori volt, hogy a nevelők hazavitték a gyerekek ételét, a süteményeket, annak ellenére, hogy az intézetekben nagyon kis adagokat kapnak a gyerekek. Azokat a fiatalokat pedig, akik nem megfelelően viselkedtek egyszerűen büntetésként bezárták. Az interjúalanyok között ketten is átéltek hasonlót, és volt aki hetekig volt elkülönítve az ún. “fehér szobában”. “Egy nagyon zsúfolt kicsi szoba volt, emeletes ágyakkal, ablak nélkül, bezárva. Volt benne egy tévé, amin végig ugyanaz a csatorna ment. Az ételt kiporciózták, és néha valaki ránézett a gyerekekre, ha túl hangosak voltak, de általában csak hagyták, hogy szórakoztassák magukat azzal, hogy egymást verik.”

Miért nem segített senki?

Nehéz elképzelni, hogy hasonló szörnyűségek hogyhogy nem derültek ki? Miért nem segített senki a gyerekeknek? Hol voltak az intézményezetők, azok a szervezetek, akik a hasonló eseteket kivizsgálhatják?

Nem azért nem derültek ki ezek az esetek, mert a gyerekeket megfenyegették vagy szégyellték volna magukat vagy ne lett volna kihez fordulniuk, hanem amiatt mert a helyzetük csak rosszabbá vált volna, ha panaszt tesznek. A szexuális zaklatásos helyzetekben pedig azért nem kértek segítséget a gyerekek, mert lojálisak voltak az elkövetőhöz, illetve féltek tőle és a következményektől.

Hogyan lehet továbblépni?

“Szerintem ezt már nem lehet helyrehozni. Senki és semmi nem teheti jóvá azt a szenvedést, amin a gyerekotthonokban felnőtt gyerekek keresztülmentek” – mondta egy 36 éves nő.

Az interjúalanyok azt hangsúlyozták ki, hogy a gyermekvédelemben dolgozók hozzáállása az igazán fontos, hogy érzelmileg támogassák a gyerekeket, hiszen olyanok ők, mint a gyerekek szülei. “Azt kívánom a mai fiatal generációnak, hogy ne féljenek és a nevelők figyeljenek oda a gyerekekre, mert a mi időnkben ez nem működött. Bárcsak a nevelők egy órát csak a gyerekre fordítanának, hogy lássák, hogyan van, miért nem szerez jobb jegyeket az iskolában vagy miért nem jön ki a többiekkel. Ha sok az egy óra, legyen csak félóra, de lássa a gyerek, hogy számít, hogy ő is fontos, a nevelő pedig megtanulhatja, hogy mit jelent a bizalom a gyerek és a nevelő között.” – kérte egy 21 éves nő az interjúban.

Volt, aki azt említette, hogy sokat segített volna a kiszolgáltatott helyzetén, ha a gyerekeket életkor szerint helyezik el. De a legtöbben az értő hallgatást emelték ki, hogy a nevelő vagy szociális munka figyeljen oda a gyerekre, segítse őt, próbálja megérteni, hogy a rossz viselkedés mögött milyen problémák állnak és ne csak a fegyelmezéssel akarja tanítani a gyerekeket.

“Azt gondolom, hogy a családokat kell segíteni, hogy a gyerekek ne kerüljenek be ebbe a rendszerbe. A gyermekvédelem feladata ez lenne, hogy a gyereket a családban tartsa.” – mondta el egy 31 éves nő.

Magyarországon nem történtek a romániaihoz hasonló szisztematikus vizsgálatok a gyermekvédelemben. A területen dolgozó szakemberek ennek ellenére adottságként kezelik, hogy bántalmazások nálunk is előfordulhatnak és amit ebből a médiában látunk, csak a jéghegy teteje. “Minél zártabb működésű egy gyermekotthon vagy akár egy nevelőszülői család, annál nagyobb a kockázat, hogy ezek az esetek rejtve maradnak. A gyermekvédelmi környezetben egyébként is nagyobb kozkázattal jelenhet meg a  bántalmazás: gyakran traumatizált gyerekek kerülnek a rendszerbe, akiknek sokszor súlyos magatartás problémáik lehetnek. Ez könnyen megterhelheti a nevelőszülők, nevelők türelmét, akik gyakran maguk is sok frusztrációval küszködnek az alacsony anyagi és társadalmi megbecsülés miatt. “A Ez mind ahhoz vezet, hogy a gyermekvédelemben megjelenhet a bántalmazás, a kérdés inkább az, hogy ezt hogyan előzi meg egy intézmény, illetve a megtörtént eseteket hogyan kezeli. – mondja Szlankó Viola, az SOS Gyermekfalvak Magyarország gyermekjogi tanácsadója

Ezt a helyzetet felismerve az SOS Gyermekfalvak  kidolgozott egy szakmai protokollt a bántalmazással kapcsolatos esetek prevenciójára, illetve kezelésére. Ez a protokoll összhangban van az EMMI szakmai módszertanával, amit 2018 júliusától minden gyermekvédelmi intézménynek alkalmaznia kell. Egy személy (gyermekvédelmi fókuszpont) lett a felelőse adott intézménynek, akinek az a feladata, hogy ha bántalmazás gyanúját észleli, akkor jelezzen a fenntartó felé, aki belső vizsgálatot indít. A fókuszpontok kinevezésével a legfontosabb cél, hogy lazuljon a zárt rendszer. “Minden családban van nehézség, ezért mi nem a kontroll, hanem a támogatás oldaláról közelítünk. Ha probléma merül fel, a fókuszpont összehívja a gyermekvédelmi bizottságot, pszichológus hallgatja meg a gyereket, a nevelőszülőket, a segítőket és ha szükség van rá, külsős szakemberek (családterapeuta, pszichológus) bevonásával segíti a továbbiakban a családot. Fontos ezen kívül, hogy a nevelőszülők és a szakemberek rendszeres képzést kapnak, valamint egyéni és szupervíziós foglalkozásokon vesznek részt, ahol átbeszélhetik a kritikus nevelési helyzeteket, illetve megtanulják hatékonyan kezelni a saját feszültségeiket is, hogy az később ne a gyerekre irányuljon.”

Photo by Dmitry Ratushny on Unsplash

The post “Tudtam, hogy én leszek a következő, akit megkínoznak” appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
Egy új terápia áttörést hozhat a szexuálisan bántalmazott gyerekek kezelésében https://www.sos.hu/gyereksorsok/egy_uj_terapia_attorest_hozhat_a_szexualisan_bantalmazott_gyerekek_kezeleseben/ Mon, 03 Dec 2018 08:00:00 +0000 https://gyereksorsok.blog.hu/2018/12/03/egy_uj_terapia_attorest_hozhat_a_szexualisan_bantalmazott_gyerekek_kezeleseben A gyermekkorban elszenvedett szexuális bántalmazás hatással van az áldozat egész életére. Az EMDR (“Eye Movement Desensitization and Reprocessing” – vagyis a szemmozgásokkal történő újrafeldolgozás) terápia egy nagyon hatékony és gyors eszköz a traumatikus élmények feloldására, ami Magyarországon még kevéssé elterjedt. Szőke András pszichológus évek óta alkalmazza, elsősorban a szexuális bántalmazást elszenvedett áldozatokkal. Mi történik az […]

The post Egy új terápia áttörést hozhat a szexuálisan bántalmazott gyerekek kezelésében appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
luis-galvez-635869-unsplash.jpg

A gyermekkorban elszenvedett szexuális bántalmazás hatással van az áldozat egész életére. Az EMDR (“Eye Movement Desensitization and Reprocessing” – vagyis a szemmozgásokkal történő újrafeldolgozás) terápia egy nagyon hatékony és gyors eszköz a traumatikus élmények feloldására, ami Magyarországon még kevéssé elterjedt. Szőke András pszichológus évek óta alkalmazza, elsősorban a szexuális bántalmazást elszenvedett áldozatokkal.

Mi történik az emberrel, amikor trauma éri?

Akkor beszélünk traumáról, amikor a helyzet megélésének pillanatában annyira magas lesz a feszültség, hogy az agy gátolja az élmény feldolgozását annak érdekében, hogy a viselkedés rendezett maradhasson, ez pedig azzal jár, hogy valahányszor felelevenítődik a trauma emléke, annyiszor megugrik a feszültség szintje, ami újra és újra gátolja, hogy az egyén fel tudja dolgozni az élményeit. Ezért tudnak fennmaradni a poszttraumás tünetek évtizedekig, mert ahányszor felidézi valaki, ami vele történt, annyiszor szűkül be a tudata, ami vagy teljes mértékben gátolja, vagy nagyon lassúvá teszi a feldolgozási folyamatot.

Van különbség életkor szerint, hogy milyen hatása van, ha valakit egy komoly trauma 3 éves kora előtt ér, vagy később, 12 vagy akár 52 évesen?

A trauma kialakulásának folyamatában nincs különbség. Abban van, hogy mi minden épül erre rá, ezért gyerekkorban sokkal gyorsabb a trauma oldása. Az a tudáshalmaz, amibe be kell, hogy épüljön maga az élmény, az sokkal kisebb, és ettől gyorsabb a feldolgozási folyamat.

Abban az esetben gyorsabb, ha a gyerek tudja, hogy ez egy trauma számára?

Nem attól függ, hogy tudja, vagy nem tudja, hogy ami vele történt az egy trauma. Attól függ, hogy meg van-e az a fajta feszültsége az  élménynek, amitől beszűkül. Ha ez megvan, akkor az trauma lesz.

Viszont a feldolgozás kapcsán, ha egy gyerekkel történik ilyen trauma, akkor biztos, hogy egy felnőttnek kell ezt észlelni, és segíteni. Nem?

Abszolút. Mert pont ez a magas feszültség szorongást és félelmet kelt a gyerekben, azoktól a helyzetektől amik hasonlítanak, vagy eszébe juttatják ezt a problémát. Ilyenkor megváltozik a gyereknek a viselkedése. Azt várjuk el a felnőttektől, hogy ezt a többé-kevésbé drasztikus viselkedésváltozást észrevegyék.

Mik azok a leggyakoribb viselkedésváltozások, amik ilyenkor bekövetkeznek a gyerekeknél?

Ez nagy mértékben életkortól függ. Ha kisebb a gyerek, akkor neurotikus tünetekre gondolunk, emellé bejönnek az alvási nehézségek, a rémálmok, a különböző szorongásos tünetek. Szexuális abúzus esetén sokszor vannak ürítési problémák, vizelési gondok, bekakil, összekeni a nadrágját, megjelenik a játékába a gyereknek a megélt bántás mintázata. Minél kisebb, annál könnyebben tudja kijátszani, ami történik. Nagyobb korban sokkal inkább a viselkedésnek a zavarai jelennek meg, egy nagyon begubózó gyerekből egy nagyon harsány valaki lehet. Ha egy nyitott gyerek bezárkózik, arra oda kell figyelni, ha kapcsolati problémái vannak, arra oda kell figyelni. Nincsenek olyan tipikus tünetek, amire kifejezetten azt mondják, hogy ha ez van, akkor szexuális abúzus történt, hanem a traumára adott tipikus válaszok jelennek meg, amik nagyon sokfélék lehetnek, de mindig megemelkedik a gyereknek a feszültség szintje, megjelenik egy elkerülő magatartás, csökken az önértékelés, megjelenik a bűntudat, a szégyen, az auto- vagy heteroagresszió különböző formái, stb.

Mennyire lehet elkülöníteni azt, amikor valóban átél a gyerek egy szexuális abúzust attól, amikor mondjuk látja ezt valahol?

Más szinten jelenik meg az élmény, meg a feszültség. Ha vele történik és vele csinálják, akkor magasabb feszültségszintet él meg. Megjelenik továbbá a gyereknek a tudatában egy olyan szexuális tudás, aminek nem kéne ott lennie. Olyan részleteket tud, amit nem lehet máshol megtanulni, tudja, hogy mije van, hova kell dugni,milyen szaga van, mekkora lesz, ha feláll, le van borotválva vagy nincs. Olyan fajta tudása van, ami különbözik attól, amit egy kisgyerek természetes módon láthat a meztelen felnőtt testen. A különbség az élmény illetve a kialakuló félelmek, szorongás mélységében van.

Mit kell tudnunk a szexuális abúzusról, hogy mit okoz rövid és hosszú távon a gyerekeknél?

Leginkább a bántalmazás szintje, ami nagyon fontos. Hisz a szexuális bántalmazás is ugyanolyan visszaélés a gyerek kiszolgáltatottságával, mint a verés. Van félelem és elkerülő magatartás ebben, van egy fajta szorongás a kontroll mentén, nagyjából hasonló ilyen szempontból a tünetrendszer, meg a reakciók, mintha verték volna a gyereket, csak erre még  pluszban ráépül, a sérült szexualitás. A szexualitással kapcsolatban pedig megjelenik a szorongás, az elkerülés, vagy éppen egy túlműködés, vagy túlfűtöttség.

Hogyan tud ezen segíteni az EMDR terápia?

Az EMDR terápia első körben az általános beszűkültség csökkentésében tud segíteni. A második szinten a konkrét emlékeknek a feszültség szintjét kezdi el csökkenteni azzal, hogy engedi kicsorogni azt az emlékből.A következő szinten a gyerek tudásának és a világról alkotott ismeretének függvényében engedi megérteni, ami vele történt. Fontos tudni, hogy a gyerekek terápiája nem egy alkalom, hiszen mindig csak azzal a szinten tudunk dolgozni, ahol a gyerek éppen tart, amit képes felfogni érzelmileg és értelmileg. Amikor fejlődési szintet lép, újra előjönnek a tünetek és ismét segítségre lehet szüksége a gyereknek.

Tehát ez konkrétan azt jelenti, hogy ez a típusú terápia akár élethosszig is tarthat?

Nem. Igazából azzal, hogy valaki szülővé válik, a kapcsolatoknak a teljes tárházát ismeri már, és általában addigra rendeződni tud minden szinten a bántalmazás, az is, amihez felnőtt szintű elvonatkoztatás kell, ráadásul a nemi szerepek zavarossága is ki fog letisztul addig. Hiába vagyunk felnőttek, amíg nem leszünk szülők, addig nem érthetjük ezt teljes mértékben. Amikor szülő lesz a bántalmazott gyerek, akkor fogja igazán érteni, hogy mit tett az anyja vagy az apja, akár hallgatólagos társként, akár elkövetőként. Ez szokta igazából lezárni ezt a folyamatot.

Hogyan képzeljünk el egy EMDR terápiás alkalmat a gyakorlatban?

A legelső dolog egy olyan bizalmi kapcsolat kialakítása, melyben a traumát okozó élmények felelevenítése a biztonságos a kliens számára. Ez lehet négy-öt alkalom, de van hogy hónapokba, akár évekbe telik. Ha ez megvan, megkeressük az emléket, ami a traumát okozta, és megkeressük ennek a traumának a legnehezebb részét, ami a legnagyobb feszültséget okozza. Ez a traumának a magja, vagy a kulcsélménye. Ezután az agykéreg két oldalt ritmikus ingerlést kap, ami lehet hang, vagy érintés, vagy valami vizuális inger. Én személy szerint legfőképpen a hangot használom. Egy fejhallgatóval játsszuk le a hangot és azt hallgatja végig a kliens. Ha nincs fejhallgatóm, akkor kézzel szoktam kopogni a térdén, és ahogyan zajlanak a feldolgozásnak az érzelmi hullámai, annak a mentén állok meg időnként és kérdezem, hogy hol tart. Ez alapvetően nem verbális technika, vagyis nem azzal történik maga a feloldás, hogy ő elmeséli a traumát, hanem azzal, hogy újra éli belül az egész folyamatot. És nem egyszer, hanem sokszor újraéli. Minél régebbi a történet, annál többet tud már a világról, és így annál többször kell, hogy újraélje ahhoz, hogy megtörténjen a feldolgozás.

Az a nehéz a traumatikus élményekben, hogy nem törli ki őket az agy, hanem egyszerűen nem tudunk rájuk visszaemlékezni, mintha blokkolódna az élmény. Mennyire tud erre egy kisgyerek visszaemlékezni?

Amire ő képes emlékezni, az teljesen vissza tud jönni.  A gyerekekkel nem meséltetünk, hanem rajzoltatunk, és nagyon látványos, ahogy kiszínesedik a rajz egy idő után és elkezd az apró részletekre is emlékezni. És ezt addig csináljuk, míg a kulcsélmény teljesen elveszíti a feszültségét. Utána pedig pozitív szinten próbáljuk meg feldolgozni a történetet, és valamilyen pozitív értelmezést beépíteni ebbe.

Mond erre egy példát, hogy milyen pozitív élmény lehet ilyenkor?

Például az, hogy én fontos vagyok, értékes vagyok, vagy szerethető vagyok. Ezek az alapok.

Egy szülő hogyan segíthet, hogy ha kiderül, hogy a gyereke szexuális abúzus áldozata volt?

Az első az mindig a biztonság. Az, hogy az elkövetőtől biztonságba helyezze a gyereket. Hogy ne kelljen találkoznia vele, vagy ha muszáj találkozniuk, mert kapcsolattartási joga van, akkor úgy, hogy semmilyen formában se bánthassa többet. Utána pedig keressen segítséget, attól függően, hogy mennyire sérült a gyerek a trauma hatására, el lehet kezdeni vele a terápiát is. Van olyan, hogy egyszerűen csak arra van szüksége a gyereknek, hogy most egy picit hagyjuk, azután majd ha meg tud annyira erősödni és elkezd az élményeivel dolgozni, akkor majd elkezdjük a terápiát. Ez a gyerek szükségletétől függ.

Amikor elindul egy terápiás folyamat, otthon a szülő tudja valamivel segíteni a gyerek trauma-feldolgozását?

Egyszerűen azt szoktam kérni a szülőktől, hogy legyenek nyitottak a gyerekre. Ha valamit a gyerek elkezd mondani, akkor hallgassák meg. Ne kérdezgessék. Nagyon fontos, hogy ne faggassák, ne akarjanak többet tudni, mint amit a gyerek el akar mondani. Ha figyelemmel viszonyulok a gyerekhez, akkor nem kérdés, hogy mit kell tennem. Figyelnem kell rá, és azt adnom neki, amire szüksége van.

The post Egy új terápia áttörést hozhat a szexuálisan bántalmazott gyerekek kezelésében appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
Mi köze a gyerekkori szenvedésnek a figyelemzavarhoz? https://www.sos.hu/gyereksorsok/mi_koze_a_gyerekkori_szenvedesnek_a_figyelemzavarhoz/ Mon, 26 Nov 2018 08:00:00 +0000 https://gyereksorsok.blog.hu/2018/11/26/mi_koze_a_gyerekkori_szenvedesnek_a_figyelemzavarhoz “Szenvedtem, boldogtalan voltam, depressziós, a gyerekeim féltek tőlem. A feleségemmel rengeteg stresszt éltünk meg” – Dr. Máté Gábor orvos és pszichoterapeuta nemcsak magát tartja figyelemzavarosnak, de három gyermekét is ADHD-val diagnosztizálták. Meggyőződése, hogy a gyerekek első évei alapjaiban határozzák meg későbbi személyiségüket, és hogy szülőként azzal segíthetünk a legtöbbet gyerekeinknek, ha saját magunkat megismerjük. Dr. […]

The post Mi köze a gyerekkori szenvedésnek a figyelemzavarhoz? appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
roman-kraft-60298-unsplash.jpg“Szenvedtem, boldogtalan voltam, depressziós, a gyerekeim féltek tőlem. A feleségemmel rengeteg stresszt éltünk meg” – Dr. Máté Gábor orvos és pszichoterapeuta nemcsak magát tartja figyelemzavarosnak, de három gyermekét is ADHD-val diagnosztizálták. Meggyőződése, hogy a gyerekek első évei alapjaiban határozzák meg későbbi személyiségüket, és hogy szülőként azzal segíthetünk a legtöbbet gyerekeinknek, ha saját magunkat megismerjük.

Dr. Máté Gábor 1944-ben született Budapesten. A világhírű magyar orvos családjával Kanadában él, ahol több mint húsz évig családorvosként dolgozott. Jelenleg világszerte előadásokat tart. Szétszórt elmék című könyve teljesen új szemlélettel közelíti meg az ADHD témáját, és új módszereket kínál, hogy segítsen azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akiket figyelemzavarral és a hiperaktivitással diagnosztizáltak.

Hogy lehetséges, hogy 52 éves koráig nem diagnosztizálta senki ADHD-val? Mi lett gyanús?

52 évesen a vancouveri kórház hospice osztályának voltam a vezetője. Egy ottani szociális munkás egyszer meghívott kávézni, és elmesélte, hogy ő most lett diagnosztizálva ADHD-val. Amikor leírta saját magát, magamra ismertem. Utána elmentem szakemberhez és hivatalosan is diagnosztizáltak, így érdekelni kezdett, hogy honnan ered, mi ennek az alapja. Mint orvos, nem ismertem az ADHD-t, a legtöbb orvos még most sem ismeri, ezért rengeteg felnőtt valójában saját maga jön rá, hogy mi a baja.

Az ADHD-ként (magyarul: figyelemhiányos hiperaktivitási zavarként) ismert probléma alaptünetei azonosak: gond van a figyelem fenntartásával vagy koncentrálásával. Jellemző a hirtelen, impulzív viselkedés, a gondolkodás nélküli cselekvés, az egy-egy helyzethez képest túl sok mozgás, és az ellenállás a szabályokkal, utasításokkal szemben. Ezek azonban minden életkorban másként jelentkeznek. Forrás: Házipatika

Mi van egy figyelemhiány zavarral élő ember fejében?

A gondolatok ide-oda cikáznak, borzalmas sebességgel követik egymást. Az ember tényleg fél egyedül lenni, és hogyha nem olvas, nem hallgat zenét, vagy nem kezd valamit magával, akkor majdnem kibírhatatlan az unalom. Mindig úgy érzi, hogy valamit tenni kell, egy állandó kielégítetlenség van benne, és az érzés, hogy nem kapja meg az élettől azt, amit esetleg meg tudna kapni.

Mi okozza a figyelemhiányt?

Szerintem az ADHD a gyerekkori szenvedésből és stresszből ered. Az ember agya amikor stresszt érzékel, akkor vagy megváltoztatja a helyzetet amibe került, vagy otthagyja, vagy segítséget kér. Ha ezek közül egyik megoldási lehetőséget sem tudja választani, akkor egyszerűen kikapcsol az agy annak érdekében, hogy ne érezze a stresszt olyan súlyosnak. Ha egy kisgyerek úgy nő fel, hogy közben folyamatos stresszt él át, mert mondjuk az anyja depressziós, vagy az apja haragos, vagy sokat veszekednek a szülei, vagy csak gazdasági, esetleg érzelmi stressz alatt élnek, ezt megérzi a gyerek és mivel nem tud se változtatni, se elmenekülni, se segítséget kérni, egyszerűen kikapcsol az agya, hogy ne érezze azt, amit nem tud feldolgozni. Ebből ered az ADHD, mert miközben ezt éli át a gyerek, éppen ebben az időben fejlődik az agya, és így a szétszórtság beleég az agyába. Azt is mondhatjuk, hogy az ADHD egy módja az önvédelemnek, mindaz a düh, amit éreztem a családommal szemben, ebből a gyerekkori, lelki szenvedésből fakad.

Megoszlanak a vélemények, hogy lehet-e az alap szülő-gyerek kötődésen változtatni később terápiával, mert nagyon mélyen rögzül az a minta, hogy az elsődleges gondozóm hogyan reagál a szükségleteimre. Mi az, amin lehet később változtatni egyéni vagy csoportos terápiával és mi az, amin nem?

Az ADHD-nak nem a tünetek a legrosszabb része, hogy könnyen elfelejtek dolgokat vagy elvesztem őket. Ezzel együtt tudok élni. De az, hogy emiatt szégyellem vagy bántom magam, az sokkal nagyobb baj. Szerintem nincs olyan, hogy valaki későn kerül terápiába, nagyon ritkán előfordulhat, hogy nem lehet megszüntetni a tüneteket, de a szenvedést, amit ezzel kapcsolatban magamnak okozok, azt meglehet. Ha az ember felismeri, hogy mi az ADHD forrása az ő életében, akkor a tüneteken is lehet változtatni. Főleg a gyerekeknél, mert bennük még sok a növekedési és fejlődési kapacitás. De a felnőtteknek is sok lehetőségük van arra, hogy megváltoztassák a szokásaikat, vagy azt, hogyan állnak magukkal szemben.

Ha valaki ezzel diagnosztizálnak, mit kezdjen ezzel az információval?

Ha a gyereknél állapítják meg az ADHD-t, akkor a családnak először is be kell látnia, hogy bár úgy néz ki, de valójában ez nem egy betegség. És annak dacára, hogy a szülőknek és tanároknak sok frusztrációt okoz, ez nem a gyerek hibája. A gyerek se nem beteg, se nem hibás, egyszerűen úgy reagál a körülményekre, ahogyan tud. Ha a körülményeket változtatjuk, akkor a gyerek is változni fog. Meg kell érteni, hogy mi áll gyerek viselkedése mögött, mik a belső szorongásai, amik kiváltják a zavaró viselkedéseket. Azok a gyerekek, akiket ADHD-val diagnosztizálnak, mind nagyon érzékenyek, ha stressz van körülöttük, jobban beszippantja és mélyebben érinti őket. Ilyenkor meg kell vizsgálni a családi légkört, hogy mennyi időt töltenek a gyerekkel, mennyit ülnek tévé előtt, hogyan kapcsolódnak egymáshoz, játszanak, beszélgetnek, milyen türelemmel áll a szülő a gyerekhez. Ha a szülő felismeri, hogy dühös vagy ingerlékeny, akkor vegye észre, hogy ez benne zajlik, és ezen elsősorban ő tud változtatni, ezt nem a gyerek okozza. Ha mi felnőttek nem tudjuk a saját érzéseinket pozitívan befolyásolni, miért várjuk el a gyerektől?

Azt mondod, hogy az ADHD valójában a szülőktől ered?

Úgy beszélek, mint egy szülő, akinek két ADHD-s gyereke van, hogy igen, ez velem kezdődött. Nem azért mert nem szerettem őket, mert rossz ember voltam, hanem mert tudatlan voltam, és nem dolgoztam magamon. Igen, saját magamon kell elkezdeni. Ha felnőtt jön hozzám ezzel a panasszal, akkor megbeszélem vele a tüneteket, milyen a viszonya saját magával, mennyi stressz éri. Minél több stressz alatt élünk, annál nehezebb odafigyelni, nemcsak az ADHD-s gyerekeknek, hanem mindenkinek. Minden ADHD-s embernek terápiára van szüksége, és van, akinek orvosságra is. Nekem is segítettek. Ami igazán meghatározó, hogy milyen viszonyokban élek, mennyire óvom a testemet, mennyit sportolok vagy eszek, mennyi időt töltök tudatos pihenéssel. Vagyis mennyire vagyok jelen a saját életemben. Ezt mind meg lehet nézni és ezen lehet segíteni, de ehhez elköteleződésre van szükség.

Szülőként iszonyú felelősségnek tűnik, hogy mi adjuk tovább a feldolgozatlan traumát a gyereknek. Ez egy ördögi kör, minél többet tudunk róla, annál jobban szoronganak a szülők. Hogyan lehet elfogadni, hogy nem tudjuk tökéletesen csinálni?

Amikor ilyen aggodalommal fordul hozzám egy szülő, akkor hamar rájövünk, hogy az igazi szorongás nem emiatt van, hanem a szülő gyerekkori élményeiből fakad. Legtöbb esetben az történt ilyenkor, hogy a szülő már gyerekként felelősnek érezte magát a saját szülei érzéseivel kapcsolatban és nagyon zavarta, hogy a szüleit nem tudta boldogabbá tenni. A szorongásnak mindig a gyerekkorban van a gyökere. Az rendben van, ha felismerjük, hogy az első három év a gyerek fejlődése szempontjából fontos, és hogy ez milyen odafigyelést kíván tőlünk, de ez csak egy kihívás, ha ebből stresszt csinálunk magunknak, az valami gyerekkori trauma következménye. Figyelnünk kell rá, hogy az igazi kötődéseket az érzelmi életünkbe éljük meg, mert ezt semmi nem tudja pótolni. Ahogyan az önismeretet és a kapcsolatot saját magunkkal sem, amire igazán nagy szükségünk van.

Könyvedben azt írod, hogy az ADHD kialakulása nem genetikai okokra vezethető vissza, hanem a transzgenerációs traumákra, amiket nem dolgozunk fel. Ha ez így van, akkor hogy állunk mi magyarok e téren? Mit tudunk kezdeni a történelmi traumák feldolgozásával?

Holokauszt túlélő vagyok. Tudatosan nem emlékszem arra, amikor 11 hónapos koromban anyám átadott egy keresztény nőnek, hogy így mentsen ki a gettóból, de az emlékezet bennem van és amikor a feleségem nem úgy reagál rám, ahogyan én szeretném, akkor ezt a szívemben érzem. Ez az emlékezet. Amikor fellép bennem a fájdalom, akkor tudom, hogy nem a máról van szó. A felháborodás, a harag, a fájdalom, ezek nem jelenkori érzések, hanem ilyenkor tör fel bennünk a gyerekkor. Ezt pedig fel lehet dolgozni.

Be kell látnunk, hogy a magyar népet és egyes magyar embereket is sok történelmi trauma érintette, a távoli- és a közeli múltban is. Ezeknek hatásai fellépnek mai napig is, a sok depresszióban, például, vagy, többek között, a szélesen elterjedt alkoholizmusban. És ezt a traumát átadjuk egy generációtól a következőre, amedddig nem ismerjük fel és nem dolgozzuk fel őket — mint egyének, és mint egy társadalom is. Nehéz kihívás, de lehetséges.

Mi a feldolgozás módja ilyenkor?

Nem önkritikával, hanem önfelismeréssel vizsgálom saját magam. És persze egy szakember sokat tud segíteni az elindulásban.

Azt mondod, hogy az ADHD nem betegség,hanem a szervezet reakciója a stresszre, ha nem tudunk elmenekülni vagy segítségért fordulni. Miért éppen most alakul ez ki? Mögöttünk két világháború, több gazdasági világválság, mégis most hallunk sokkal többet az ADHD-ról. Miért?

Feltételezem, hogy nőni fog a figyelemhiány zavarral élők száma Magyarországon és az egész világon. De nem azért, mert egy genetikai járványról van szó, mert a gének nem változnak, öt, tíz, vagy ötszáz év alatt sem. Hogyha igazam van, és ezt a stressz okozza, akkor a stressz növekedésével az ADHD-val élők száma is nőni fog. Az agy nem csupán genetikai alapon fejlődik, az érzelmi körülmények is nagyban befolyásolják. Lehet, hogy nincs világháború, vagy olyan súlyos gazdasági válság, és bár persze a politikai helyzetről beszélgethetnénk, de senki nem állítja azt, hogy rosszabb lenne, mint mondjuk az 1970-es években.

De akkor mi változott?

Az emberek kevesebbet kapcsolódnak egymáshoz. A mai világban nagyon sokan bizonytalanságban élnek, annak dacára, hogy jobb a gazdasági helyzet, mint az 1950-es években, de sokkal kevesebb a támogatás. Nagyon sokan élnek a létminimum közelében és küzdenek megélhetési gondokkal. És emellett szétszakadtak a társaságok. Nézd, én itt nőttem fel a Hungária körút mellett, ahol a gyerekek együtt játszottak, és minden felnőtt a szülőnk volt szinte. Ez egy igazi közösség volt. Most a gyerekek más világban kénytelenek felnőni, a szülők dolgoznak és mire hazaérnek fáradtak, stresszesek. Bekapcsoljuk a tévét, ahelyett, hogy egymáshoz kapcsolódnánk. Sekélyesebbek a kapcsolatok, ez okozza a sok stresszt. Hiába vagyunk körülvéve emberekkel, nem a kapcsolatok száma a meghatározó, hanem azok minősége, hogy mennyi intimitás, mennyi megértés van jelen egy ember életében. Mert emberként az az eredetünk, hogy törzsekben növünk fel, sok felnőttel körülöttünk. Ez az evolúció kezdete is. Az a baj, hogy ettől a világtól már nagyon messze vagyunk és nem találtuk még ki, hogy kell a mai világban újraalkotni a kötődéseket. Nemcsak a mérnöki, gazdasági vagy politikai változást kell figyelnünk, hanem a kreatív tudásunkat arra is fordítanunk kéne, hogyan tudunk egy emberibb világot megalkotni a gyerekeinknek.

The post Mi köze a gyerekkori szenvedésnek a figyelemzavarhoz? appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
“Ha nem tudod pozitívan látni a jövődet, akkor megszívod” https://www.sos.hu/gyereksorsok/_ha_nem_tudod_pozitivan_latni_a_jovodet_akkor_megszivod/ Tue, 20 Nov 2018 08:09:00 +0000 https://gyereksorsok.blog.hu/2018/11/20/_ha_nem_tudod_pozitivan_latni_a_jovodet_akkor_megszivod Gábor három és fél éves korában került gyermekotthonba, miután édesanyja alkoholizmussal és depresszióval küzdött és nem tudott róla és két féltestvérétől megfelelően gondoskodni. Gábor most 25 éves és egyike azoknak a fiataloknak, akik tanácsaikkal segítik a szakembereket abban, mire van igazán a gyermekvédelemben felnövekvő fiataloknak szükségük. Például stabilitásra. Gábor fiatal kora ellenére rengeteg gyermekvédelmi intézményben […]

The post “Ha nem tudod pozitívan látni a jövődet, akkor megszívod” appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
46125898_291584048139928_5950961416658747392_n.jpgGábor három és fél éves korában került gyermekotthonba, miután édesanyja alkoholizmussal és depresszióval küzdött és nem tudott róla és két féltestvérétől megfelelően gondoskodni. Gábor most 25 éves és egyike azoknak a fiataloknak, akik tanácsaikkal segítik a szakembereket abban, mire van igazán a gyermekvédelemben felnövekvő fiataloknak szükségük.

Például stabilitásra. Gábor fiatal kora ellenére rengeteg gyermekvédelmi intézményben járt már. Testvéreivel 1997-ben az Alföldi utcai befogadó otthonba került, majd a Kossuth utcai gyermekotthonba. Innen 2002-ben, amikor létrehozták az első lakásotthonokat, testvéreivel átkerült a XVIII. kerületbe, ahol 19 éves koráig élt. A fiatal fiúnak gyakran kellett fiatalabb társaira vigyáznia az otthonban, és mivel elmúlt 18 éves és utógondozottá vált, átkérte magát az Apolló utcai otthonba, ahol vele hasonló korú fiatalokkal lehetett. “Egy évig ott voltam, amikor jött a menekültválság, és a Fóti Gyermekotthonban lévő menekülteket, akik már több éve az országban vannak, tanulnak és dolgoznak, betették az integráció nevében az utógondozó házakba. Én pedig a XX. kerületbe kerültem egy évig, mert utána megint visszakerültem. Vagyis gyerekkorom óta pár évente költöztem jobbra-balra a belvárostól egyre kintebbi otthonokba. Aztán 22 évesen lehetőségem lett egy lakásotthonba költözni és azóta itt élek. Hivatalosan novemberig maradhatok, de most kérvényeztem, hogy maradhassak” – mondja.

Például kiszámítható jövőképre. Ha egy fiatal 18 éves lesz utógondozói státuszba kerül 25 éves koráig. Ez a támogatott időszak arra van, hogy be tudja fejezni a tanulmányait és munkát vállaljon. Gábor szerint ez az idő semmire sem elég. “Mindenkinek nagyon nehéz. Ha nem vagy elég szerencsés, nem vagy elég talpraesett, ha nem tudod, hogy hova fordulj, ha nincs kapcsolati tőkéd, ha csak alkalmi munkákat tudsz vállalni, ha nem tudod pozitívan látni a jövődet, akkor megszívod. Látod, annak ellenére, hogy szeretem eltervezni az életem, mégis olyan váratlanul kellett költöznöm évente, hogy ennél kevesebbtől már ki lehetne borulni. És igen, emellett nagyon nehéz megteremteni az egzisztenciát is. Felkelni, iskolába járni, mindig máshonnan és munkát vállalni úgy, hogy nem tudom mennyi ideig fogok egy helyen élni.”

Például szeretetre. Gábor szerint a gyerekek számára a legnagyobb nehézség, hogy nem tudnak kötődni, a nevelők gyorsan váltják egymást, kiégnek, mire felvennék a gyermekotthon sajátos életritmusát, átmennek egy másik intézménybe. “Teljesen megértem, hogy a nevelők elmennek. Nem fizetik meg őket, és tulajdonképpen éjjel-nappal gyerekekre kell vigyázniuk, akikkel nem egyszerű együtt lenni. Nincs emellett életed, sok a stressz. Sokszor fordult elő, hogy én tanítottam be a friss nevelőket, hogy hol próbálkoznak majd be a srácok. De ez elég fárasztó ám, ráadásul az idősebbekkel már nem lehet kiépíteni a bizalmat, mert ez nem így megy. Ahhoz idő kell, hogy valakiben megbízz és utána megfogadd a tanácsait. Tizenévesen a fiatalok, akik bekerülnek, nem akarnak itt lenni, ezért tesznek arra, amit te gondolsz a világról és a szabályaidra is. A rendszer szar, a felnőtt szar, ők csak otthon akarnak lenni. Ebben a rendszerben semmi megerősítést nem kap se a nevelő, se a gyerek. Pedig baromi fontos lenne, hogy a gyerek érzelmi támogatást is kapjon, mert nem tudja magától feldolgozni azt a traumát, ami miatt bekerült az otthonba. De ha ezzel nem foglalkozik a felnőtt, akinek ez a munkája lenne, mert kimerült, akkor ez egy ördögi kör.”

Például gyökerekre. Gábor szerencsésnek tartja magát, hogy kiskorában került a rendszerbe, ezért megszokta a gyermekotthonok világát, de a kamaszkor őt is megviselte. “Későn érő típus vagyok, ezért csak 17 éves korom körül lettem depressziós. Nagyon nehezen tudtam elfogadni azt, hogy én roma vagyok. Mert a társadalomban nagyon nyomatták azt, hogy a cigányok a legaljább nép, aki lop, csal, hazudik. Anyámtól is ezt hallottam, hogy ő megszakít minden kapcsolatot, mert ő csak félcigány. Nem tudtam ki vagyok. Ráadásul apaképem se volt, a gyerekvédelem kevés férfi példaképet ad az ember számára. Nehezen alakítottam ki saját magamat, nehezen tudtam kimondani, hogy na, akkor én egy férfi vagyok. De anyámmal se alakult ki szoros kapcsolat. Bár nem mondott  le rólunk soha, mégis inkább csak ismerősök vagyunk, nincs az az érzelmi háttér, aminek lennie kéne, és valahogy most már nem is törekszem erre. Ez most már nem építhető, nem tudja visszaadni azokat az elmúlt éveket, amelyeket kihagyott velünk. És ez nagyon gáz. Igazából már nem is vagyok rá kíváncsi. Inkább a gyökereimre. Tehát az ő szüleire, az ő nővéreire, az apámra, és a többiekre, és mégis elzárkózik ezek elől a kérdések elől. De ő az egyetlen ember, akivel ezt meg tudnám beszélni.”

“Nehéz megfogalmaznom, hogy milyen az apaképem. De egy olyan személy, aki ott van a családban, segíti a családot, érzelmileg támaszt nyújt a feleségének és a gyerekeknek, emellett pedig ki tudja fejezni azt a szeretetét, amit valóban érez. Humoros, de van benne egyfajta szigor, ami magabiztossá teszi. Nem félnek tőle a gyerekek, hanem tisztelik.”

Most Gábor több, gyermekotthonban felnőtt társával közösen az SOS Magyarország Gyermekfalvak munkatársait segíti abban, hogy megfelelő támogatással indulhassanak a fiatalok az önálló élet felé.

“Abban a pillanatban, amikor bekerül a gyerek föl kéne építeni a személyiségét. Először közösen a múltján kell dolgozni, minél hamarabb, mert nem olyan egyszerű egy traumát feldolgozni az életünkből. Ha ezzel haladunk, akkor elnyerni a bizalmát, hogy tudjunk mire építeni. Aztán fel kell készíteni arra, hogy ismerje föl, ha nem tud visszamenni a családjához, vagy nem is akar, hogyan tud a való életben boldogulni. Leülni, beszélni vele a jövőképéről, kitalálni egy valós, reális álmot. Ha ez nincs, akkor arra ösztönözni, hogy találjon egyet. Legyen értelme az életének és ne az legyen a végső álma, hogy visszamegy a családjába, és ugyanazok a problémák miatt az ő gyereke is majd bekerül a rendszerbe.”

Például megtalálni a reményt a hétköznapokban. Mert talán ez a legnehezebb támogató felnőttek és kortársak nélkül. “Fontos, hogy be tudd osztani a pénzed, hogy be tudd fizetni a számlákat, mert ezt szülők nélkül senki nem mutatja meg neked. De amit szerintem ennél sokkal fontosabb megtanulni, hogyan ápoljuk a lelkünket. Arra gondolok, hogy le kell mondanunk dolgokról, cigarettáról, édességről, de ahhoz, hogy ne szenvedés legyen az élet, meg kell tanulni azon is spórolni valamit, ami naponta örömöt okoz. Én például a mai napig havonta megajándékozom magam egy könyvvel. Tudom, hogy ez fontos. A lelkünket ezzel ápoljuk, hogy ne vesszünk el abban, hogy ebben a nehéz világban nem lehet élni. Kell valami, ami azt mondja, hogy nekem jó, és hogy minél előrébb akarok törekedni az életben. És a legjobb tanács, hogy meg kell tanulni nem pánikolni. Mert akkor követjük el a legnagyobb hibákat, amikor pánikba esünk.”

Naponta 7 fiatal kerül ki a gyermekvédelmi gondoskodásból, és kezdi meg önálló életét. Az SOS Gyermekfalvak Leaving Care programja nekik szeretne segíteni.

The post “Ha nem tudod pozitívan látni a jövődet, akkor megszívod” appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
„A társadalom elítéli a csecsemőgyilkosokat, a következő utána az anya, aki lemond a gyerekéről” https://www.sos.hu/hirek/_a_tarsadalom_eliteli_a_csecsemogyilkosokat_a_kovetkezo_utana_az_anya_aki_lemond_a_gyerekerol/ Tue, 13 Nov 2018 09:50:54 +0000 https://gyereksorsok.blog.hu/2018/11/13/_a_tarsadalom_eliteli_a_csecsemogyilkosokat_a_kovetkezo_utana_az_anya_aki_lemond_a_gyerekerol Kiss Zsófia nevelőszülőtől fogadott örökbe egy kisfiút férjével, egy évet vártak rá. Miért várnak egyesek hosszú éveket, míg mások egészen hamar jutnak kisbabához? Miért adja vissza egy örökbefogadó szülő a gyereket? Mit csináljunk, ha a gyerek fel akarja keresni a szülőanyját? Mi legyen, ha nem tetszik a gyerek eredeti neve? Az örökbefogadás területén pszichológusként dolgozó […]

The post „A társadalom elítéli a csecsemőgyilkosokat, a következő utána az anya, aki lemond a gyerekéről” appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
Kiss Zsófia nevelőszülőtől fogadott örökbe egy kisfiút férjével, egy évet vártak rá. Miért várnak egyesek hosszú éveket, míg mások egészen hamar jutnak kisbabához? Miért adja vissza egy örökbefogadó szülő a gyereket? Mit csináljunk, ha a gyerek fel akarja keresni a szülőanyját? Mi legyen, ha nem tetszik a gyerek eredeti neve? Az örökbefogadás területén pszichológusként dolgozó Zsófival beszélgettünk.

img_4434.JPG

Rengetegen panaszkodnak, hogy éveket kell várni az örökbefogadásra, főleg ha csecsemőt szeretne az ember, ti egy év alatt kaptatok. Hogy lehet, hogy ilyen gyorsan ment?

Azért, mert nem tettünk származási kikötést. Mindegy volt a gyerek színe, származása, ami jelentősen gyorsítja a folyamatot. Szerettük volna, ha nincs túl nagy korkülönbség a már meglévő gyermekünk és a kistesó között, ezért kifejezetten hangsúlyoztuk, hogy örülnénk roma kisbabának, ami egyébként igaz is. A statisztika szerint jelenleg az örökbefogadásra váró szülők 75 százaléka 0-3 év közötti, egészséges, fehérbőrű gyereket szeretne. Ez az örökbefogadható gyerekeknek körülbelül 7 százaléka, ezért van ilyen hosszú várólista. Minden tizedik-huszadik ember fogad csak el azonban roma gyereket, így, ha valaki nem tesz származási kikötést, 1-1,5 éven belül várhatóan sorra kerül. Fontos azonban, hogy pusztán a gyorsítás miatt ne fogadjunk örökbe olyan gyermeket, akit nem tudunk teljesen elfogadni, mert az az örökbefogadás kudarcához vezet!

Féléves volt a kisfiad, amikor hozzátok került, neki már volt egy előélete. Milyen volt a nevelőszülője?

Nagyon vicces találkozás volt. Sok ember fejében élnek előítéletek, hogy milyen egy nevelőszülő, az enyémben is voltak. Elképzeltem egy sokgyerekes, vidéki, fáradt asszonyt, akinek alig van ideje magára. Később kiderült, hogy az ő fejében is voltak előítéletek velem szemben, hogy lehet, hogy valami arrogáns, budai sznob jön. Leutaztunk vidékre a férjemmel a nevelőszülőkhöz, becsöngettünk, kinyílt az ajtó és megláttuk egymást. Szinte pontosan ugyanúgy néztünk ki, külsőre, színekre, öltözködésre. Megnyugtató volt látni, hogy nagyon szereti a kisfiút. Ha egy gyerek biztonságosan kötődik a nevelőszülőhöz, akkor könnyebben ki fog tudni alakítani más kötődést is. Dávid néhány naposan került hozzájuk közvetlenül a kórházból, volt egy szoros viszonyuk. Ezért ez egy nagyon nehéz helyzet volt mindenkinek, az egyik szemünk sírt, a másik nevetett. Amikor Dávidot megkaptuk a két kis zacskójával, benne az egy darab cumisüveg, meg a takarója, ruhái, mindenki sírt, nagyon megrázó volt. Ő aludt, úgy hoztuk el. De aztán felébredt a kocsiban és akkor elindult az égzengés, hazáig sírt. Megálltunk többször az autóval, de hogy tudod megnyugtatni azt a gyereket, aki nem hozzád kötődik még? Egy hónappal később visszalátogattunk a nevelőszülőkhöz együtt, kinyílt az ajtó, a nevelőmama ott állt és Dávid már hozzám bújt. Akkor már ő volt az idegen neki és én a biztonság.

kiss-zsofia.jpgMennyire fogadta el őt testvérének a lányod?

Teljesen. A klasszikus testvérféltékenység itt is lezajlott, de ez szerintem két vér szerinti gyerek között sincs másképp. Ők egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. A lányom világos, szőke, a fiam egy kreol, fekete szemű és hajú kisfiú. Egyszer sétáltunk az utcán babakocsival és egy néni megkérdezte, hogy ő a testvére-e. A lányom mondta, hogy igen. De az igazi testvéred? Igen. De egyáltalán nem hasonlít rád. De igen, mind a ketten nagyon szépek vagyunk. Szerintem a kisgyerekeknek még nincs szemük arra, hogy kinek milyen színe van, ők tényleg a hasonlóságokat keresik. Persze felmerült később benne is, hogy vajon őt is örökbe fogadtuk-e. De ő ezt valami plusznak tartja, hogy milyen jó a tesójának, mert neki nevelőszülei is vannak, meg nevelőcsaládja. Körülbelül olyan neki ez a téma, minthogy az öccse fiú, ő meg lány. Mi nagyon jóban maradtuk a nevelőszülőkkel, tartjuk a kapcsolatot, legalább évente egyszer meglátogatjuk őket, vagy találkozunk a Balatonon.

Mit gondolsz a vér szerinti anya szerepéről, aki lemondott róla? Az SOS Gyermekfalvak legújabb kutatásából az derül ki, hogy a gyerek vélt származása után a szülőanyára tesznek leginkább elítélő megjegyzéseket az emberek.

A szülőanyával szemben nekem semmi negatív érzésem nincs. Igazából kíváncsi vagyok rá, szívesen találkoznék egyszer vele. Nagyon hálás vagyok neki, hogy ezt a gyönyörű gyereket megszülte. Azáltal lettünk mi egy nagyobb család, hogy ő meghozta ezt a nehéz döntést. Nagyon erős előítéletek élnek a vér szerinti szülőkkel kapcsolatban. A társadalom elítéli a csecsemőgyilkosokat, a következő utána az anya, aki lemond a gyerekéről. Ennél jóval pozitívabban viszonyulnak azokhoz, akik állami gondozásba adják a gyereküket, de látogatják. Pedig ha tudja a szülő, hogy nem fog menni, nem fogja tudni rendezni az életét, azzal tesz a legjobbat a gyereknek, ha lemond róla minél előbb. Ez egy nagyon felelős és tiszteletreméltó döntés, ami végtelenül nehéz lehet.

Te támogatni fogod, ha a fiad szeretné megismerni a vér szerinti szüleit?

Mindenképpen. A törvény szerint 14 éves kora után megkeresheti, ha szeretné. Mivel titkos örökbeadás volt, be kell mennie a gyámügyre, kap az anya egy hivatalos idézést és eldöntheti, hogy akar-e találkozni a gyerekével. Szerintem fontos az embernek, hogy megismerje a gyökereit, bár nem feltétlenül 14 éves korában. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy kamasz gyerek, aki éppen az identitását alakítja ki, és sokszor annyi baja van magával, a szüleivel, a világgal, találkozik a vér szerinti anyjával, aki lemondott a neveléséről, és ezt jól tudja kezelni. Mert ez egy nehéz találkozás. Azt remélem, hogy ennél később fog ez megtörténni, a gyerek érdekében. De támogatni fogom ebben.

Számít-e, hogy a két gyerek másképp érkezett a családba?

Ha ránézek a két gyerekemre, nekem nem az jut eszembe, hogy az egyik vér szerinti, a másik örökbefogadott. A mindennapokban nekem van egy fiam, meg egy lányom, az sokkal nagyobb különbség, hogy az egyik kisebb, a másik nagyobb, egyik óvodás, másik iskolás. Nem kilóban vagy centiben mérem a szeretetet. Én sem tudom megmondani, hogy az apukámat vagy az anyukámat szeretem-e jobban, másképp szeretem a szüleimet, a húgomat, az egyik meg a másik gyerekemet. Egyszer valaki azt is megkérdezte, hogy ha égne a ház, melyiket menteném. Mondtam, hogy amelyik közelebb lenne. Vér szerinti szülőktől sem kérdezik, hogy melyiket szeretik jobban. Fontos figyelni a szóhasználatra. Neked van egy igazi gyereked is? – kérdezik. Nem, nekem két igazi gyerekem van. Két saját: egy vér szerinti és egy örökbefogadott.

Pszichológusként az Ágacska Alapítványnál is tartasz örökbefogadásra felkészítő tanfolyamot leendő örökbefogadó szülőknek. Hogyan beszéljünk a gyerekkel az örökbefogadásról?

Korábban az volt a gyakoribb, hogy nem mondták el a gyereknek a szülők. Általában félelemből, hogy akkor nem fogja őket annyira szeretni. Ha van egy jól működő szülő-gyerek kapcsolat, akkor a gyerek nem fog elmenni. Mindig hangsúlyozzuk a tanfolyamokon, hogy el kell mondani a gyereknek, már újszülött korától időről-időre beszélhetünk neki erről. Azt szokták erre mondani, hogy jó, de úgysem érti. Jó, de azt sem szokta érteni, hogy jajj, de szeretlek, vagy gyere, bepelenkázlak. A gyerekeket nem néma csendben neveljük. Beszélünk hozzájuk, mesélünk nekik bőven azelőtt, hogy értenék. Nem azért mondom, mert érti, hanem azért, hogy majd értse. Szerintem fontos kimondani a szavakat, hogy örökbe fogadtalak. Nekünk is jó, ha hozzászokunk, nagyon sok szülő nehezen mondja ki. Pedig ha ebbe nő bele, természetes lesz neki. Fontos, hogy pozitív keretbe legyen ágyazva. Nyilván nem úgy indítok reggelente, hogy jó reggelt, örökbefogadott fiam, jó reggelt, vér szerinti lányom. Nem kell ezt túltolni, de időről-időre hangozzon el.

Kell-e identitásnevelés?

Nálunk időről-időre elhangzik a szó, hogy cigány, legyen egy identitástudata, legyen ennek is egy pozitív kerete. Ne akkor találkozzon először a szóval, amikor a környezetéből negatív hatás éri emiatt.

Mi hallgatunk itthon cigány zenéket, de eddig is hallgattunk. Olvasunk cigány meséket, amiket előtte nem ismertem, ez egy plusz dolog. Nem adok neki nemzetiségi nevelést, hiszen én ebben nem lennék hiteles, azt sem tudom, milyen cigány ő. Nem úgy néz ki a programunk a hétvégén, hogy lányom, te mész korizni, fiam, te meg mész a cigány táncházba, mert te cigány vagy. Megyünk korizni, ha meg van kedvünk, akkor elmegyünk a cigány táncházba.

A törvény lehetővé teszi, hogy az örökbefogadó visszavigye a gyereket az első 30 napban. A kórházba sem lehet visszavinni a gyereket, az örökbefogadásnál ez miért szükséges?

Évente 10-20 örökbefogadást bontanak fel. Ennek inkább a nagyobb gyerekek örökbefogadásakor van jelentősége, ha nem tud integrálódni a családba, ahol több gyerek is van. Minél többszereplős a történet, annál nehezebb. Olyan is előfordul, hogy a szülők nem jól mérik fel az igényeiket, nincs kellő önismeretük ahhoz, hogy mit tudnak elfogadni és mit nem. Ilyen szokott lenni például a gyerek temperamentuma. Ha egy viszonylag csöndesebb szülő kap egy zsizsgő, rohangáló gyereket, aki fölébred és azonnal aktivitásba kezd, és nem számított rá, hogy a temperamentuma ennyire eltérő lesz az övékétől, előfordul, hogy tehernek élik meg. Vagy akkor szembesülnek azzal, hogy ők valójában mégis újszülöttet szeretnének, amikor már hazavitték a 4 éves gyereket, akivel nem tudnak mit kezdeni. Az a nehéz, hogy az örökbefogadás folyamatában elméleti döntéseket hozunk egy képzeletbeli gyerekről. Aztán ott van és testet ölt. Vannak persze pozitív példák is, amikor például eredendőleg nem szerettek volna roma gyereket, aztán mégis hazavittek egy olyan babát, ahol a származása bizonytalan volt, mert első látásra beleszerettek. Nyilván traumatikus a gyereknek, ha hazaviszik, majd mégsem tudják vállalni, de még mindig jobb, mintha a gyerek egész életében azt érezné, nem tudják elfogadni vagy nem akarják. A gyereknek ez is trauma.

Mi lesz a gyerek múltjával? A nevével, az emlékeivel, a szülő előtti idővel?

Az örökbefogadás pillanatától a gyerek a vér szerinti szülő státuszába kerül jogilag, tehát megkapja a vezetéknevét is. A törvény azt is mondja, hogy nem lehet megváltoztatni a gyerek keresztnevét, bár van egy olyan kitétel, hogy nagyon indokolt esetben igen. Az, hogy nekem ez a név nem tetszik, az nagyon szubjektív, nem gondolom, hogy indokolt eset. Teljesen érthető ugyanakkor az igény, hogy szeretnénk adni egy nevet, hiszen a vér szerintinél is így történik. Azt szoktuk javasolni, hogy tartsa meg az eredeti keresztnevét, de adjon mellé a szülő egy másik nevet is. A név megtartása egy nagyobb gyereknél azért lényeges, mert addig egy bizonyos néven szólítottak, azt nem lehet kitörölni. Természetesen újszülöttnél is fontos, hiszen két dolgot kapott a vér szerinti anyjától, az életét és a nevét, amely az identitásának a része. Minél nagyobb a gyerek, annál több a vesztesége is. Elveszítette a szüleit, elveszítette a nevelőszülőt, elveszíti a környezetét. Nem úgy hozom el a gyereket a nevelőszülőtől, hogy fölpakolom a kiságyát, a szobáját, a tesóit, a macskát, hanem óriási csomag veszteséggel érkezik a családba. Sokszor az örökbefogadó szülők úgy állnak hozzá, hogy felejts el mindent, most kezdődik az élet, ez a te második születésnapod. Hát nem. Szerintem a gyereknek nem lehet két születésnapja, mert az olyan, mintha letagadnám az ő addigi életét. Meg lehet ünnepelni, hogy bekerült a családba, és fontos is a családba kerülés ünnepe. De ez nem szól, hogy az oviba tortát viszünk, meg meggyújtunk 4 szülinapi gyertyát, miközben ott van egy 10 éves gyerek. A múltat nem lehet és nem is szabad kitörölni. 

Varró Gabriella

The post „A társadalom elítéli a csecsemőgyilkosokat, a következő utána az anya, aki lemond a gyerekéről” appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
Itt áll előttem a két anyukám, az egyik megszült a másik meg felnevelt https://www.sos.hu/hirek/itt_all_elottem_a_ket_anyukam_az_egyik_megszult_a_masik_meg_felnevelt/ Mon, 12 Nov 2018 08:00:00 +0000 https://gyereksorsok.blog.hu/2018/11/12/itt_all_elottem_a_ket_anyukam_az_egyik_megszult_a_masik_meg_felnevelt Barbi 6 hónapra született 1 kiló 18 dekával egy vidéki településen. Édesanyja nagyon fiatal volt és ragaszkodott a kisbabához, de nem tudott gondoskodni róla. Előbb csecsemőotthonba, majd 15 hónaposan nevelőszülőhöz került. Ekkor élhetett először családban. Szülőanyja hivatalosan sosem mondott le róla. “Egy olyan kapcsolatból származom, ami nem elfogadott, így nem maradhattam a biológiai szüleimnél. Biológiai […]

The post Itt áll előttem a két anyukám, az egyik megszült a másik meg felnevelt appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
fb_img_1540893791072.jpgBarbi 6 hónapra született 1 kiló 18 dekával egy vidéki településen. Édesanyja nagyon fiatal volt és ragaszkodott a kisbabához, de nem tudott gondoskodni róla. Előbb csecsemőotthonba, majd 15 hónaposan nevelőszülőhöz került. Ekkor élhetett először családban. Szülőanyja hivatalosan sosem mondott le róla.

“Egy olyan kapcsolatból származom, ami nem elfogadott, így nem maradhattam a biológiai szüleimnél. Biológiai apukám nem akart vállalni, anyukám nem tudott volna egyedül gondoskodni rólam, mert nem volt meg a háttere és túl fiatal volt” – meséli a lány.

Barbi Szirákra került nevelőszülőkhöz, akiknek nem lehetett gyerekük, ezért szerettek volna örökbefogadni két kisfiút. A sors azonban közbeszólt. “Hiszem azt, hogy Isten gondoskodása, hogy én hozzájuk kerülhettem 1994 augusztusában.Örökbefogadásnak indult, aztán mégis egy kisfiút és engem vettek magukhoz nevelésbe. Különleges család vagyunk, mert bár egyikünk sem kötődik vérszerint egymáshoz, mégis sokkal nagyobb a ragaszkodás közöttünk. Szerintem szinte egyedülálló az a szeretet, ami köztünk van. Nem bírunk ki egy napot, hogy ne beszéljünk egymással.”

Barbi jelenleg a baptista teológia akadémián negyedéves szociális lelkigondozás szakon és részmunkaidőben a református cigány misszióban is dolgozik. “Gyerekként nem tudtam, hogy mit csinálnék szívesen, elvégeztem az általánost, szakközépben érettségiztem, később pénzügyet és logisztikát is tanultam. De nem találtam a helyem, éreztem, hogy ennél többre vagyok hivatott.

Sokszor látom azt, hogy akik elszakadnak a családjuktól rengeteg akadállyal kell szembenézniük, többszörösen traumatizáltak, akár nevelőszülőkkel, akár gyermekotthonban vagy csak rossz családi környezetben nőttek fel. Gyermekként, fiatal felnőttként nagyon meghatározza később ez az életvitelüket, félresiklik az életük, mert nem volt meg az a szeretetkapcsolatuk, ami megtartaná őket. Nagyon hálás tudok lenni azért, hogy én az ellenkezőjét kaptam meg.”

De nagy utat kellett megtennie mire eljutott idáig.  Mivel vér szerinti anyukája nem mondott le róla, rendszeresen találkoztak a láthatásokon, Barbit nem lehetett örökbe adni, de nem is érezhette úgy, hogy örökre a nevelőszülőnél maradhat. Hiszen édesanyja bármikor magához vehette volna, ha rendeződik a helyzete. Bár ez soha nem történt meg, Barbira mégis súlyos nyomásként nehezedett egész gyerekkorában.

“Nehezen éltem meg gyerekként, hogy a vér szerinti anyukám nem mondott le rólam, mert a nevelőanyámhoz úgy ragaszkodtam, mintha édesanyám lenne. Havonta egyszer viszont a vér szerinti szülőmet kellett látogatnom, amit nem tudtam hova tenni, nem kötődtem hozzá, kényszerűnek éreztem ezeket a találkozásokat és egyáltalán nem engedtem őt közel magamhoz. Távolságot tartottam érzelmileg is, ami talán valamilyen szinten normális is.”

Habár nevelőanyukája soha nem hazudott neki és kiskorától tudta, hogy biológiai anyja nem akar róla lemondani, mégsem fordult meg soha a fejében, hogy elkerülhet a nevelőszülői családjától.

Barbi keresztény neveltetést kapott, ami nagyon erős alapot jelentett számára.“Igazából a vér szerinti anyukámmal is annak hatására változott meg a kapcsolatom, hogy megnyílt a szívem. Tudom már szeretni, felhívni, támogatni, találkozni vele. Az utóbbi pár évben nyaranként együtt is töltünk pár napot a féltestvéremmel is. Különleges volt megtapasztalni, hogy amikor múlt nyáron szóba jöttek a múlttal kapcsolatos érzések, a beszélgetés lezárásaként a két anyukám megölelte egymást. Nevelőanyukám azért volt hálás, hogy anyukám megszült és ő felnevelhetett, szülő anyukám meg azért, hogy felnevelt a másik anyukám. Én meg csak álltam ott közöttük, hogy milyen különleges állapot ez.

Barbi nevelőanyukája 12 gyermeket nevelt rövidebb-hosszabb ideig, és a mai napig nevelőszülő. Most is van két kisfiú nála,  8 és 11 évesek.

Volt, aki 2-3 évig volt velünk, mások rövidebb ideig, de mind a testvéremmé tudtak válni. Ebben a légkörben nem is tudnék másképp tekinteni rájuk. Persze nehéz, amikor elkerülnek, mert a kapcsolatot csak akkor tudjuk tartani, ha a másik fél is engedélyezi ezt. Anyukám igazából az életét adta értünk, mert választhatott volna nagyon sok minden mást, de úgy döntött, hogy felnevel minket. Én pedig sose tudok elég hálás lenni neki ezért.

Fotó: Vargosz/Magyarországi Református Egyház

The post Itt áll előttem a két anyukám, az egyik megszült a másik meg felnevelt appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
„Mindenkihez a saját gyermeke érkezik” https://www.sos.hu/gyereksorsok/mindenkihez-a-sajat-gyermeke-erkezik/ Thu, 08 Nov 2018 10:26:43 +0000 https://gyereksorsok.hu/?p=3103 Grim Mária nemcsak azért érdekes, mert a médiapiac meghatározó lapjait kiadó XXI. század Média Kft. és a Mezőgazda Lap és Könyvkiadó Kft. (Népszava, Vasárnapi Hírek, Szabad Föld, Diéta és Fitnesz, Vidék íze) kereskedelmi és marketingigazgatója, hanem azért is, mert friss örökbefogadó szülőként kendőzetlenül beszél mindenről. Milyen találkozni az újszülött gyermeked szülőanyjával? Lehet-e más tragédiája árán […]

The post „Mindenkihez a saját gyermeke érkezik” appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>
Grim Mária nemcsak azért érdekes, mert a médiapiac meghatározó lapjait kiadó XXI. század Média Kft. és a Mezőgazda Lap és Könyvkiadó Kft. (Népszava, Vasárnapi Hírek, Szabad Föld, Diéta és Fitnesz, Vidék íze) kereskedelmi és marketingigazgatója, hanem azért is, mert friss örökbefogadó szülőként kendőzetlenül beszél mindenről. Milyen találkozni az újszülött gyermeked szülőanyjával? Lehet-e más tragédiája árán boldognak lenni?

Mik szoktak lenni a legbántóbb mondatok, amiket kapsz az örökbefogadással kapcsolatosan?

Hogy miért nem szültem inkább. Hogy nem félünk-e attól, mit örökölt. Hogy nem fogjuk-e megbánni, hogy örökbe fogadtuk. Hogy cigány-e. Hogy hogyan lehet ilyen gyönyörű gyereket csak úgy eldobni. Hogy nem bánom-e, hogy nincs saját gyerekem. Hogy vissza lehet-e vinni, ha nem válik be. Volt olyan megjegyzés, hogy azért jó alvó Marci, mert hálás.

Elég nehéz lehet ilyen ellenszélben anyának lenni.

Nem mondom, hogy csak negatívumokat kapunk, hiszen rengetegen velünk együtt örülnek. Nemrégiben a Gólyahír Alapítvány egyik követeként a Gólyafészek kampányban, fantasztikusan sok anyagi és emberi támogatást kaptunk, s ebben számomra a pénznél fontosabb az elfogadás. Családunk, barátaink és mindkettőnk munkahelye is támogató volt. Ugyanúgy megünnepelték kollégáim és megleptek Marci érkezésekor, mint bármelyik kollégánk gyermekének születésekor. A szüleink pedig boldog nagyszülők lettek, akik rajonganak az unokájukért.

A negatív megjegyzések azonban ott vannak a hétköznapokban, s szíven ütnek. Mindig azon gondolkodunk, Marcit hogy fogjuk megóvni ettől. De bízunk benne, ha mi jól kezeljük ezeket a helyzeteket, ő is jól fogja.

A környezetetek hogyan reagált az örökbefogadásra?

Amikor összeházasodtunk a férjemmel, mindenki kérdezte úton-útfélen, hogy mikor lesz gyerekünk. Mondtam, hogy valamikor lesz, örökbe fogadunk. Ez először mindenkit sokkolt, hogy de hát miért, nem lesz saját? Az egyik legfontosabb, amiért a nyilvánosságot is vállaljuk az örökbefogadással kapcsolatban, hogy megértsék, Marci a mi saját gyerekünk, minden örökbefogadó szülő ezt érzi. Nem vér szerinti, de saját. Míg vártuk őt, mindig hittünk abban, hogy mindenkihez a saját gyermeke érkezik, amióta hazaért biztosak vagyunk benne. Senki más nem lehetett a mi gyermekünk, csak ő.

Az emberek annyira keveset tudnak erről. Például nem értik a nevelőszülő és az örökbefogadó szülő közti különbséget sem. A nevelőszülőség egy nagyon tiszteletreméltó munka, de nem ugyanaz, mint örökbe fogadni. A nevelőszülőség átmeneti gondozás, az örökbefogadás azonban örökre szól. Marcinak mi vagyunk a szülei, örökké szeretni fogjuk.

Az örökbefogadó szülő bejelölheti, hogy milyen paraméterekkel fogad gyereket. Ti milyen gyereket vártatok?

Mi egészen elfogadóak voltunk a magyar átlaghoz képest, mert 0-3,5 éves kor között jelöltük meg, akár testvérpárt vagy ikerpárt is örökbe fogadtunk volna, nagyon sok betegségre is nyitottak voltunk. Származási kikötésünk eleinte volt, mert azt gondoltuk, nem tudjuk felvállalni a társadalomnak a támadásait, és magunkban is bizonytalanok voltunk, aztán útközben ez változott, mert megértettük, hogy a nyílt örökbefogadások 99 százalékánál a vér szerinti apával úgysem találkozol, nem tudhatod. A saját gyerek-kérdés mellett nagyon sokszor ezzel jönnek, hogy ugye nem cigány. Azt szoktuk mondani, hogy nem tudjuk, mert ez az igazság, hiszen a vér szerinti apát nem láttuk. Azt gondoljuk egyébként, hogy teljesen mindegy. A vér szerinti családunkban sem tudjuk, hogy az ük-ük nagyapánkban milyen vér csörgedezett. Ő a mi gyerekünk és pont.

Volt más gyerek is, akit kiajánlottak nektek?

A TEGYESZ-től kaptunk előtte egy hívást, de ott egy súlyos neurológiai betegséggel küzdő gyerekről volt szó, orvossal konzultálva úgy döntöttünk, nem tudjuk vállalni, így nem is ismerkedtünk meg. Marci születése előtt egy héttel érkezett egy másik telefon, ahol a terhesség utolsó időszakában volt az életet adó. Volt egy pár nap, amikor azt gondoltam, hogy mindjárt anyuka leszek, aztán mégsem. Meggondolta magát pár nap alatt, így nem is találkoztunk. De az érzés már megvolt, hogy gyerekünk lesz. Nagyon összezuhantam utána. Az a kislány végül aznap született meg, mint Marci.

Mennyit vártatok Marcira?

A mi örökbefogadásunk egyedi eset volt. Szeptemberben megvolt a határozatunk, hogy fogadhatunk örökbe, következő év júliusában pedig megszületett Marci. Ez nagyon gyors volt, alapvetően 5-6 év a várakozási idő Magyarországon. Amikor megtudtuk, hogy a másik gyereket mégsem fogadhatjuk örökbe nagyon elkeseredtem, a férjem mondta, hogy elvisz pár napra vidékre, pihenjünk. Az utazás előtt épp vásároltam, álltam a pénztárnál a boltban és ránéztem a Gólyahíres titkos FB csoportra, ami az örökbefogadásra várakozóknak jött létre. Azon a napon egy rendkívüli információt írt ki Mórucz Lajosné Gabika, az Egyesület vezetője, hogy született egy egészséges kisfiú aznap délután, az életet adónak a körülményei miatt örökbe kell adnia a babát, de nincs meg a férj. A férjnek kellett volna lemondania ahhoz, ne kerüljön állami gondozásba Marci, 3 nap volt még megtalálni őt. Már hetek óta keresték a férjet, sikertelenül. Az életet adó és a Gólyahír Egyesület is mindent megtett, hogy megtalálják. Gabika végső kétségbeesésében fordult a Gólyahíres nagycsaládhoz és a várakozókhoz segítségért.

Az én ismeretségi körömben van egy csapat, akik azzal foglalkoznak, hogy embereket kutatnak fel, jeleztem, hogy összeismertetem őket, mert elvállalják az ügyet. Utána mi ki is szálltunk a történetből és elutaztunk. Másnap este 10 órakor hívott Gabika, hogy megvan a férj és ő úgy gondolja, hogy ha ez a kisfiú nekünk köszönheti azt, hogy nem lett állami gondozott, akkor ő a mi fiunk, és bemegyünk-e a kórházba. Sokkos állapotban voltunk, nem is értettük, mit mond. 382.-ek voltunk a várólistán, semmi esélye nem volt annak, hogy mi a Gólyahírnél belátható időtávon belül szülők lehessünk. Mondta Gabika, beszéljük meg a férjemmel és hívjuk reggel. Ez egy olyan helyzet volt, mint amikor pereg a film és ott vagy benne, de nem érted. Egész éjszaka beszélgettünk és alig vártuk a reggelt, hogy telefonálhassunk és mehessünk a kórházba megnézni a kisbabánkat.

Nyílt örökbefogadásotok volt, ami azt jelenti, hogy a vér szerinti szülőt is megismertétek.

Igen. Annyira meg voltunk ijedve, nem tudtuk, hogy most mi fog történni. Mondták, váratlanul fog érni, hogy szülők leszünk, de mi úgy éreztük, fel vagyunk rá készülve, hiszen mindennap vártuk, hogy gyerekünk legyen. Bementünk a kórházba, ott először megismerkedtünk az életet adóval. Ez az egyetlen, amire nem tudtak minket felkészíteni sem a tanfolyamon, sem ebben az egész örökbefogadási folyamatban. Hogy milyen nehéz másnak a drámája árán boldognak lenni. Ott volt egy első látásra is nagyon szimpatikus, helyes nő, akinek az az élete tragédiája, hogy le kellett a gyerekéről mondania.

Beszélgettünk egy órát, utána megkérdezték tőle, hogy hozzájárul-e, hogy megnézhessük a picit. Ilyenkor ő mondhatta volna azt, hogy nem. Nagyon jó, hogy joga volt dönteni, kinek adja örökbe a gyermekét. Ültünk egymással szemben és mondta, hogy igen. Nem hittem el, sokszor olyan érzés volt, mintha nem is velünk történne. Marci két napos volt ekkor, gyönyörű, nyugodt baba.

Ez volt az egyetlen találkozásotok?

Még egyszer találkoztunk, a gyámhivatalba együtt kellett menni, aláírni a papírokat. Nagyon nehéz volt nekünk is, neki is, de örülök, hogy tudtunk beszélgetni. Órákat beszélgettünk. Majd ha a fiunkat érdekelni fogja, hogy milyen a szülőanyja, fogunk tudni rá válaszolni, és csak pozitív és jó dolgokat fogunk tudni róla mondani neki. Ez lelkileg nagyon nehéz, mert tudom, hogy ő minden reggel úgy kel fel és úgy fekszik le, hogy arra gondol, bár nagyon jó élete van Marcinak és tudja, hogy nagyon szeretjük, de ő azért elvesztette ezt a gyereket. Amikor a társadalom elítéli ezeket a nőket, akkor azt hiszik, hogy ők eldobják a gyerekeket. Pedig kőkemény lemondással, a gyerek érdekeit nézve döntött, mert nem akarta, hogy állami gondozott legyen. Utána nem találkoztunk már többet. Abban állapodtunk meg, hogy Marci születésnapján, egy évben egyszer kaphat fotókat az Egyesületen keresztül, ha kér, jelentkezett is. Biztos voltam benne, hogy fog.

A születéstől számított 42 napig a szülőanya meggondolhatja magát, ha az életkörülményei megváltoztak, és visszakérheti a babát. Milyen volt ez a 6 hét?

Nagyon nehéz volt, mert nem tudsz nem rögtön szeretni. Marci a legszebb ajándék az életünkben. Mosolygós, kiegyensúlyozott csodababánk. Az első 2-3 hét gyorsan telt, eufórikus hangulatban. Hirtelen az egész életed megváltozik attól, hogy megérkezik bele egy csecsemő. Aztán elkezdtem félni. A férjem is. Tartottunk ettől. Az utolsó héten már rettegős állapot volt. Volt egy nap, egy dátum, egy óra, addig kellett kibírnunk. Az utolsó napon ültem kétségbeesve a kanapén és vártam, hogy teljen az idő. A határidő lejárta előtt egy órával csörgött a telefonom és láttam, hogy a gyámhivatal hív. Annyira megijedtem, hogy nem vettem föl a telefont. Felhívtam Gabikát, ő utánajárt és mondta, hogy nyugodtan hívjam vissza az ügyintézőt, csak meg akarta kérdezni, hogy vagyunk, és nyugodjak meg, mert nem jelentkezett az életet adó. 17 órára hívtuk a nagyszülőket hozzánk, Marci aludt békésen. 17 óra 1 perckor együtt ünnepeltük, hogy lejárt a hat hét és örökre összetartozunk.

Az SOS Gyermekfalvak legfrissebb kutatásából az derül ki, hogy rengeteg előítélettel kell megküzdenie az örökbefogadó szülőknek az intézményekben (óvodákban, iskolákban, hivatalokban) is.

A 6 hét letelte után másnap kezdtük el intézni a személyi okmányokat – ott ért az első nagy sokk. Mentem boldogan, hogy most már tényleg hivatalosan is én vagyok az anyukája, nemcsak lélekben. És akkor azt kérdezte az ügyintéző, hogy nem fogom-e ezt megbánni. Úgy éreztem, hogy én addig nem állok fel abból a székből, amíg nem érzi meg a mondatainak a súlyát, hogy mit jelentenek ezek egy nőnek, aki épp akkor lett anya. Elkezdtem vele beszélgetni, a végén úgy jöttem el, hogy sírt és bocsánatot kért.

Minden 60. gyermeket örökbe fogadtak ma Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy minden második óvodai csoportban vagy iskolai osztályban van egy örökbefogadott gyerek. A magyar társadalom tele van előítéletekkel. Az emberek sokszor úgy ítélkeznek, hogy nem ismerik mások történetét. A szülőanyák belehalnak lélekben abba, hogy le kell mondaniuk a gyerekükről, hogy ezt meg kell tenniük. Magyarországon 99 százalékban mélyszegénység vagy a teljes magukra hagyatottság miatt adják örökbe az életet adók a gyerekeiket, nem azért, mert ezt szeretnék. Ezeket a nőket nem elítélni, hanem tisztelni kell, mert gondoskodni szeretnének a gyermekükről. Nem hagyják ott a kórházban, nem dobják el őket. Azt is sokszor megkérdezik, hogy nem félek-e, hogy mit örököl? Van egy genetika, hogy milyen színű a szeme, a haja, a bőre, milyen testalkatú lesz, azt nyilván a vér szerinti családjától örökölte. De hogy milyen ember lesz belőle, az rajtunk múlik. Tehát nem félek, mert csak azt tudja örökölni, amiben ő felnő, amilyen mintát mi adunk neki. Olyan ember lesz, amilyennek mi neveljük.

(Az interjú csak teljes terjedelemben vehető át.)

Varró Gabriella

The post „Mindenkihez a saját gyermeke érkezik” appeared first on SOS Gyermekfalvak.

]]>