Folytatódik a béranyaság helyzetét körüljáró sorozatunk. Legutóbb egy érintettel közöltünk beszélgetést, ma Herczog Mária gyermekvédelmi szakértő, a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület elnöke beszél a téma nemzetközi és gyerekjogi aspektusairól.

Milyen a béranyaság nemzetközi megítélése?

Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága a béranyaságot nem támogatja, ahogy az inkubátorprogamot sem. Ennek egyik oka, hogy a gyerek identitása súlyosan sérül mindkét esetben. Amikor anonim petesejt- vagy spermiumdonor működik közre, akkor a sok nehézség közül az egyik, hogy kicsoda ez a gyerek. Kik az ő felmenői? Akinek az ivarsejtjeiből született, aki kihordta, vagy aki felneveli? Egy örökbefogadásnál ez áthidalható azzal, hogy a szülei nem tudták felnevelni, ezért nevelik az örökbefogadók. De a béranya általában pénzért vállalja ezt, ami alapvetően a kizsákmányolás egyik formája.

Ami a jogi szabályozást illeti, az International Social Service (ISS) nemzetközi gyerekjogi szervezet épp most folytat egy konzultációsorozatot, hogy az örökbefogadással foglalkozó hágai egyezmény alapján szabályozzák a béranyaságot is nemzetközileg. Sok jogász és más szakértő konzultál most ebben az ügyben. Úgy tűnik, a kereslet egyre bővül, aminek a kínálati piac próbál megfelelni.

Ha jól értem, jelenleg az egyes országokban négyféle hozzáállás figyelhető meg: ahol tilos, ahol engedélyezett, és ahol nem szabályozott a béranyaság, illetve ahol csak az altruisztikus dajkaanyaság engedélyezett, amiből anyagi haszna nem származhat a kihordó nőnek.

Van egy ötödik típus is, ahol csak belföldiek számára engedélyezett a béranyaság, külföldieknek nem. A botrányok hatására egyre több ország zárja le a nemzetközi forgalmat, ez az ISS egyik javaslata is, hogy ily módon ne lehessen az anyaország törvénykezését megkerülni úgy, hogy egy másik országba megy a pár. Indiában egészen a közelmúltig több mint ezer privát béranyaklinika működött, ráadásul ide beköltöztek a nők a terhesség hónapjaira, hogy az étkezésük, orvosi ellátásuk megoldott legyen, azaz a saját gyerekeik sem látták őket kilenc hónapig. A Gyermekjogi Bizottság nagyon erős ajánlást fogalmazott meg, hogy az indiai kormány szabályozza ezeket az intézeteket. Nagy meglepetésemre az indiai parlament ezt elfogadta, és innentől csak belföldi házasok vehetik igénybe és csak rokonok vállalkozhatnak a kihordásra, külföldre nem „gyártanak” babákat.

Akkor mindez nagyon hasonlít az örökbefogadás helyzetére, ahol két évtizede még sokkal több nemzetközi ügylet történt, aztán egyre több ország elfogadta a hágai egyezményt és más nemzetközi szabályozásokat, amelyek szerint elsősorban a családban, illetve belföldön kell megoldást találni a gyereknek. Azóta a nemzetközi adoptálás visszaesett. 

Thaiföld a „Baby Gammy” botrány hatására tiltotta be a nemzetközi béranyaságot. Itt egy ausztrál párnak hordott ki ikreket egy thai nő, ám az egyik gyerek Down-szindrómával született, és őt otthagyták a béranyának. Később kiderült, hogy az apát pedofíliával vádolták korábban. Ez az ügy a téma nagyon sok alapkérdésére rávilágít: Dönthet úgy a béranya, hogy megtartja a babát? És a pár, hogy nem veszi át? Ki rendelkezhet abortuszról, vagy ikrek redukciójáról? Mi történik, ha sérülten születik a gyerek? Majd több tucat babát izraeli meleg párok rendeltek meg, ezeket a csecsemőket először visszatartották a thai hatóságok, aztán diplomáciai közbenjárásra kiengedték őket. Azóta Thaiföld is csak a saját állampolgárainak és csak házaspároknak engedélyezi a béranyaságot. Szűkül a piac. Egyes amerikai államokban engedélyezett az ügylet, ami az ottani magas orvosi költségek miatt nagyon drága az európaiaknak, maradnak a szovjet utódállamok és a fejlődő országok.

Mindez felveti az alkalmasság kérdését is. Bárki kaphat babát, aki fizet? Vagy méricskélje az adott ország, hogy alkalmas-e az illető, hogy melegeknek vagy egyedülállóknak ad-e gyereket? Az életkor kérdése is izgalmas, hisz donor ivarsejttel akár egy 80 éves párnak is születhet ily módon gyereke. Az örökbefogadásban ezt a legtöbb országban már szabályozták, általában vannak életkori megkötések, és az alkalmasságnak pszichológiai, anyagi, jogi feltételei. 

Indiában semmilyen feltétel nem volt megelőzőleg, évi 400 millió dolláros biznisz volt a béranyaság. Grúziában ma is virágzik az üzletág, gyakorlatilag megkötések nélkül. De hiába szabályozza az egyik ország, hogy ott milyen feltételekkel vághat bele valaki a béranyaságba, ha utána a szülők hazaviszik egy másik országba a csecsemőt, amelyik nem fogadja el legálisnak a béranyaságot, és akár el is vehetik a gyereket. Ezért egy átfogó nemzetközi szabályozásra lenne szükség.

Volt ilyen eset, hogy nem engedték hazavinni a fáradságosan világra hozott bébiket?

Bár az egész EU-ban tilos a kommerciális béranyaság, ennek ellenére a strasbourgi emberi jogi bíróság álláspontja az, hogy a már megszületett gyerekeket ott is a szülőknél kellene hagyni, ahol a tiltás ellenére jutnak ilyen módon gyerekhez, majd hazahozzák őket külföldről. Erről több, nagy botrányt kiváltó ügy okán foglaltak állást. Az Emberi Jogok Európai Bírósága elítélte Olaszországot 2013-ban, mert elvette az Oroszországból hazahozott, béranyától született gyerekeket. De az olasz törvények értelmében maga a cselekmény illegális, ezért a szülők nem alkalmasak a gyerek nevelésére, és gondozásba adták őt egy másik családnak, nem vették figyelembe a bíróság döntését. Tavaly az olasz belügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a béranyaságot igénybe vevőket úgy kell kezelni, mint a szexuális bántalmazást elkövetőket.  Franciaországban a Menneson-ügy 2008-ban nagy vihart kavart, amikor egy kaliforniai béranya által kihordott gyereket nem anyakönyveztek az őt hazahozó francia anya nevére, majd egy azonos nemű pár esete, akiknek a gyerekét egy indiai anya hordta ki, mivel a francia állampolgár szülők illegálisan jutottak hozzá a gyerekhez a francia törvények szerint. Idén júliusban született az első áttörést hozó franciaországi ítélet, amikor egy ugyancsak azonos nemű férfipáros esetén a legfelső bíróság elismerte az apa partnerének jogát a szülőségre, mivel az azonos nemű párok esetén a biológiai apa partnere örökbe fogadhatja a gyereket, annak ellenére, hogy a béranya amerikai, és a cselekmény illegális. Ezt a döntést egyértelműen az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletei motiválták a 2015-ig érvényben lévő esetek vizsgálatai alapján.

Eddig a kommerciális béranyaságról beszélgettünk. Mi a helyzet akkor, ha a családon belül vállalja valaki a magzat kihordását?

Képzeljük el azt a helyzetet, hogy ülünk a vasárnapi ebédnél, és ott egy kisgyerek, akit a nagynénje vagy az anya unokatestvére hordott ki. Bármennyire szeretjük egymást, ő mégiscsak odaadta a gyermeket, s bár ebben az esetben nincs kizsákmányolás, de súlyos érzelmi megpróbáltatást jelenthet mindenki számára. Csak aki mechanikusan, technokrata módon gondolkodik, annak evidens, hogy bárki szívjóságból odaadja a gyerekét a rokonának, ha az nem tudja kihordani valamilyen okból. Ha néprajzi, szépirodalmi emlékeket nézünk, még a huszadik században is gyakori volt, hogy ahol nagyon sok gyerek született, az egyiket odaadták például a jómódú, gyermektelen rokonoknak. Ennek a lelki oldala nem egyszerű, s míg az egyik gyerek ezt úgy élte meg, hogy jót tettek vele, jómódban nőhetett fel, a másik meg úgy, hogy ő nem kellett otthon, és inkább szeretett volna szegény maradni az eredeti családjában.

Egyébként itthon is felmerült a kilencvenes években Czeizel Endre javaslatára a rokonok közti dajkaanyaság lehetősége, amit ő nagyon szeretett volna, hisz azzal is lehetett volna játszani. Akkor volt is erről vita, ott azzal védték, hogy ez nem kereskedelmi célú kizsákmányolás, hanem rokoni szívesség. Egyébként maga Czeizel találta ki a jobban csengő dajkaanya szót a nem kereskedelmi ügyletekre.

Az ő intézetében dajkaanya-program is működött a kilencvenes években.

Igen, ám pont az ő nemzetközi örökbefogadási botrányának hatására nálunk végül a béranyaság minden formáját betiltották. Magyarországon ez tilos, és a külföldön végzett béranyaság is tilos. Ezért elvileg hiába hoz haza valaki külföldről ily módon fogant gyermeket, itthon a megrendelőt nem jegyzik be anyának, csak ha bizonyítani tudja, hogy ő szülte a gyereket. A gyakorlatban sokszor ezért kitalálnak egy fedősztorit, a férj tesz egy apasági nyilatkozatot, a feleség pedig megbocsát és örökbe fogadja a gyereket, s akár a házilagos mesterséges megtermékenyítés is sikerülhet, ami ugyan szintén tilos, de akkor nem kell hozzá klinika. Ezek nagyon kockázatos ügyek, előfordult olyan eset, hogy egy magyar nő gyereket szült egy osztrák párnak, a férfi apasági nyilatkozatot tett, majd a szülőanya megtartotta a gyereket és rögtön gyerektartást is kért, sikerrel.

Mennyit tudunk a béranyaság lelki vonatkozásairól?

Nincs átfogó kutatás arról még, hogy ezt a béranyák, a megrendelő szülők és a gyerekek hogy dolgozzák fel. Sokszor csinálunk valamit, aminek a következményeit abban a pillanatban nem látjuk át, csak 5-10 év múlva szembesülünk vele. Mikor a Czeizel-botrány zajlott, egy nő olvasói levelet írt a HVG-nek, hogy ő örökbe adta rajta keresztül a gyerekét, nem kívánt terhesség volt egy nehéz anyagi helyzetben, és azóta nem tudja feldolgozni, hogy odaadta a gyereket.

Azért itt felmerül, hogy ha pszichés támogatást kap, akkor talán jobban kerül ki a történetből.

Én az örökbefogadásnál sem látom, hogy pszichés támogatást kapnának az „életet adó” anyák, hiába élnek akár hónapokig a krízisotthonban, nem látom, hogy pszichológus foglalkozna velük, nincs utánkövetés esetükben sem. Ezek a sztorik akkor végződnek, mikor a szülők boldogan hazaviszik a gyereket. De hogy ki milyen sérülést visz magával, és ennek mik a hosszútávú következményei, az már nem érdekli a közönséget nálunk. Külföldön sokkal inkább foglalkoztatja a kutatókat és a közvéleményt is, hogy mik a hosszú távú hatások, milyen kérdések merülnek fel a „mézeshetek” elmúltával.

A feldolgozás az örökbeadóknál is nyilván többnyire nagyon nehéz, itt annyival nehezebb, hogy a béranyaságnál szándékos teherbeesés történik. Erre mondom, nem biztos, hogy valaki átlátja, mire vállalkozik. Én a hormonbeavatkozás és a terhesség fizikai terheit sem becsülném alá, meg a szülés kockázatait, mi van, ha agyvérzést kap a nő, vagy belehal a szülésbe ne adj’ isten, illetve nem lehet több gyereke. Egyszer egy repülőúton találkoztam egy izraeli meleg párral, akik egy csecsemővel tértek haza Floridából. Ott a kihordó nőnek van öt gyereke, imád terhes lenni, nincsenek anyagi gondjai, a fiúk pedig mindketten adtak spermiumot, akkor még nem tudták, melyikük a biológiai apa. Ők a családdal is összeismerkedtek, náluk vacsoráztak, és a gyerekek is tudták, hogy elviszik Izraelbe a kistestvért, aki nem az övék. Erről sem beszélünk. Hogy dolgozza fel egy gyerek, hogy az ő anyukája szívességből odaadja a testvérét? Legközelebb majd őt adják oda? Mit szól majd a két apukához az izraeli közvélemény, kit köszöntenek fel az ovis anyák napján, és mi lesz, ha szétmennek? De arról sincsenek érdemi kutatások, hogy érzik magukat a béranyától született, felnőtt gyerekek. Nincs utánkövetés e téren sem még.

Az örökbefogadásnál azért nagyjából elértünk oda, hogy nem elég egy mózeskosárban átadni a gyereket, hanem előtte van egy alkalmassági vizsgálat és felkészítés, utána pedig a gyereknek tudnia kell, hogy ő honnan jön, felnőve joga van megkeresni a származási családját, a gyámhivatal nyilván tartja az ő eredetét.

A béranyaságnak nyoma se marad, ha a megrendelőre anyakönyvezik. De ugyanaz a helyzet, mint az örökbefogadásnál: semmi jó sem sül ki abból, ha egy család hazugságban él. Természetesen ezt is tudnia kell a gyereknek, és fontosnak látom, hogy találkozhasson a béranyával, ha a gyereknek vagy a béranyának erre szüksége van. De amíg nincs alkalmassági vizsgálat, addig ezek nem teljesülhetnek. Ez is a továbblépés iránya lehetne, szakmai ajánlásokat bevezetni, ezért lenne szükséges a hágai egyezményhez hasonlóan egy nemzetközi béranya-egyezmény, és fogadják el az országok a minimumfeltételeket. De ezek lassú folyamatok.

Az örökbefogadáshoz már hasonlítottuk a béranyaságot. A másik gyakran előkerülő paradigma a témával kapcsolatban a prostitúció, sokan azt is szabad döntésnek tartják.

Czeizel maga mondta egy rádióadásban, hogy a prostituált a testét adja bérbe, a béranya a méhét. Ő ebben nem látott problémát. Az egyik alapkérdés: más gyerekének a kihordása szabad önrendelkezési jog-e, hasonlóan az abortuszhoz, vagy kizsákmányolás. A prostitúciónál azt látjuk, hogy egyes szegény vidékeken egyszerűen nincs más választása egy lánynak, vagy éppen eladták őt, de ettől még nem támogathatjuk.

Mi történne, ha holnaptól legális lenne nálunk a béranyaság és csak 4 milliót fizetnének érte? Csak annyit, mint a grúz nőknek, ami még szinte költségtérítésnek is tekinthető…

Tömegével toboroznák őket a közvetítők. S rögtön olyan nyalánkságok is felmerülnének, hogy lehet-e cigány a kihordó anya. Ami viszont nagy különbség a prostitúcióval szemben: a béranyaság gyerekeket is érint, így még kevésbé tekinthető szabad akaratból vállalt feladatnak.

Többször előkerült, hogy gyerekjogilag aggályos a béranyaság. Akkor tulajdonképpen ezeknek a gyerekeknek az érdekét az szolgálná, ha ők meg sem születnének?

Keményen hangzik, de ez a helyzet, szerintem. A jogait nehezen véded meg egy olyan helyzetben, ahol az ő státusa, származása bizonytalan. Ez ugyan az örökbefogadásra is elmondható, de akkor már ott van a gyerek, megfogant, megszületett, nincs hova visszatuszkolni. De az örökbefogadás hazai megítélésében is fordítva ülünk a lovon, drámai hírnek tálalják, ha csökken az örökbefogadások száma. Mi van? Örüljünk neki, hogy egyre kevesebben mondanak le a gyerekükről, illetve esnek szándéktalanul teherbe. A nagy kérdés, hogy ha valakinek nem lehet gyereke, akkor ő automatikusan jogosult-e, hogy kapjon egyet.

Ez az örökbefogadásban is kérdés, de ott erre a választ a kínálat adja meg. Ha Magyarországon él az illető, akkor viszonylag simán lehet neki, ha mondjuk Norvégiában, akkor sokmillió forintot kell kifizetnie, hogy nemzetközi örökbefogadással gyereket kapjon, tehát csak egy szűk rétegnek elérhető ez a lehetőség.

Szerintem nem jár senkinek a gyerek, akkor sem, ha nem lehet neki és van pénze. A gyakorlatban egy privilegizált szűk kör veszi igénybe a béranyaságot. A modern technika sok mindent lehetővé tesz, de nem biztos, hogy ezt mind ki is kell használni.

Ha a modern orvosi technikától eltekintünk, a béranyaság kérdése ősrégi, már a Bibliában is szerepel. Beküldheti Sára Ábrahámhoz Hágárt, mert ő maga nem tud szülni?

Szerintem nem küldheti be. De hozzáteszem, nekem könnyen születtek gyerekeim, van öt és egy hamarosan születő hatodik unokám, nem érzek jogosultságot, hogy erről nagyszájúan nyilatkozzak.

Szigorodó szabályozás

Az elmúlt években egyre több ország korlátozta a béranyaság igénybevételét, azok is, ahol korábban ez illegális volt. Ugyanakkor az „iparág” folyamatosan keresi a kiskapukat. Ha az egyik ország betiltja a programot, akkor gyakran áttelepítik a klinikát egy közeli országba, vagy csak a terhes nőket küldik át, vagy esetleg más országokból toboroznak béranyákat, akik csak szülni utaznak haza. Mindez még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza a kihordó anyákat, akik esetleg egy másik országban kénytelenek szülni, amelynek a nyelvét sem beszélik.

Az ISS sürgeti az átfogó nemzetközi szabályozást. Ajánlásai szerint a béranyaságnak a gyerekjogok figyelembevételével kell működnie, nem lehet egyenlő a gyerekek kereskedelmével, s a gyerek nem lehet állampolgárság nélkül. A béranyát kell bejegyezni szülőnek a szülés után, csak a beleegyezésével végezhető bármilyen beavatkozás. A nemzetközi forgalmat korlátozzák az országok, ha az a megrendelő hazája törvényeinek kikerülésére szolgál. A béranyától született gyereket ne lehessen büntetni, még ha az adott ügylet megszegte is az ajánlásokat, a gyerek akkor is a szülőkkel maradhasson, amennyiben ez szolgálja az érdekét.