Ma van a szegénység elleni küzdelem világnapja

Az OECD új tanulmánya szerint a magyar gyerekek az OECD átlagánál rosszabb anyagi körülmények között élnek, a gyerekszegénység drámaian nő. Közel 22 ezer gyermek állami gondoskodásban él, ők mindannyian megtapasztalták ezt.
Az SOS Gyermekfalvakban nevelkedő közel félezer gyermek a lehető legrosszabb körülmények között töltötte élete első hónapjait, éveit. A gyermekfalvak sajátossága, hogy a nevelőszülőknél a gyerekek testvéreikkel együtt maradva, családként nőhetnek fel. A nélkülözéssel töltött éveket azonban nem lehet kitörölni. 
Az SOS a gyerekek ellátása mellett a megelőzésre is egyre nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a jövőben, hogy egy gyereket se kelljen kiemelni a családjából szegénység és annak következményei miatt. 
 
Az SOS októberben ezért kampányt indított a családok széthullásának megelőzésére. A Kéznyom kampány célja felhívni a figyelmet ezekre a krízishelyzetekre. A kampány keretében az alapítvány virtuális kéznyomokat gyűjt weboldalán. Minden kampányhoz csatlakozó után a dr. Oetker 500 forinttal támogatja az SOS családmegerősítő programját. A kampányhoz eddig olyan hírességek csatlakoztak, mint Tóth Vera, Oláh Gergő, Szalóki Ági, Pál Dénes, Gájer Bálint énekesek, Sena, az Irie Maffia frontembere, a Padödö, a Budapesti Fesztiválzenekar, Kassai Viktor játékvezető, vagy Vajda Attila olimpikon. A kampány arca Szabó Győző.
 
Az SOS Gyermekfalvak közel 400 gyereknek ad családot nevelőszülő hálózatán és gyermekfalvain keresztül Kecskeméten, Orosházán és Kőszegen. A családmegerősítő program keretében az alapítvány krízishelyzetbe került családoknak nyújt segítséget, hogy minél kevesebb gyerek kerüljön állami gondoskodásba.