Szívesen fogadták az első magyar integrált SOS gyermekfalut Orosházán

Bensőséges hangulatú ünnepség keretében mutatta be integrált gyermekfaluját az SOS Gyermekfalvak Orosházán. Tíz család közel 70 gyerekkel már Orosházán kezdte meg az új tanévet.
Az SOS Gyermekfalvak 2015 nyarán átszervezte battonyai gyermekfaluját, közel 70 gyerek Orosházára költözött. Míg Battonyán izolált közösségben, a település szélén, egymás mellett lévő házakban éltek a családok, a gyerekek Orosházán a városban szétszórtan, nem SOS családok szomszédságában nevelkedhetnek.

„Orosháza befogadó város, nyitott a gyermekekre. Az integrált lakókörnyezet segíti a felkészülésüket a felnőtt életre, hiszen könnyebben hozzáférhetőek lesznek azok a szolgáltatások és fejlesztések, amikre a gyermekeknek szükségük van. A családok berendezkedtek, otthonosan érzik magukat.” – mondta Gosztonyi Gábor, az SOS ügyvezető igazgatója.

A résztvevők közös emlékművet hoztak létre az együttműködés zálogaként (Fotó: Rosta Tibor)
 
(Fotó: Rosta Tibor)
 
„A fiatalok problémája Magyarországon ugyanolyan, mint bárhol a világon. Szükségük van rá, hogy éljenek, tanuljanak. Szeretnénk nekik segíteni megtalálni a megfelelő helyet, de  ez nem könnyű feladat.” – mondta Siddhartha Kaul SOS Gyermekfalvak Nemzetközi Szövetségének elnöke. „Szeretnék miniszter úrhoz fordulni és mindenkihez, hogy minél inkább segítsék a gyermekfalvakat Magyarországon.”- tette hozzá.

Ma több mint 20 ezer gyermek nem a vér szerinti szüleivel él. Az SOS Gyermekfalvak közel 400 gyereknek ad családot nevelőszülő hálózatán és gyermekfalvain keresztül. A gyermekfalvak sajátossága, hogy a nevelőszülőknél a gyerekek testvéreikkel együtt maradva, családként nőhetnek fel.

A nyitórendezvényen részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is, aki kiemelte, hogy a család alapvető emberi jog. Ha valakinek nincs sajátja, akkor meg kell próbálni nevelőcsaládot, vagy legalább nevelőanyát adni a gyermekeknek. 2014. január 1-je óta a magyar kormány egyetlen 14 év alatti gyermeket sem enged állami gondozásba venni, csak nevelőszülői hálózatba lehet adni őket. – hangsúlyozta a tárca vezetője.

A család mindenkinek jár – emelte ki beszédében Balog Zoltán (Fotó: Rosta Tibor)
(Fotó: Rosta Tibor)
 
Az integrált gyermekfalu létrehozását 400 millió forinttal támogató VELUX ALAPÍTVÁNYOK képviseletében a VELUX Magyarország Kft. ügyvezetője, Őz Beáta elmondta, hogy nagy örömmel üdvözölték az integrált gyermekfalu ötletét, és példaértékű ügynek tartották a felkarolásra. „A VELUX ALAPÍTVÁNYOK hazánkban a legnagyobb civil adományozók között van, nemzetközi szociális programjának fő célcsoportját a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok képezik. Hangsúlyozottan nagyszabású programokat karolnak fel, akár társfinanszírozás nélkül is, ezért a támogatási összegek igen jelentősek egy-egy program esetében. Büszkék vagyunk rá, hogy a kuratórium az elmúlt 2 évben több fontos civil kezdeményezést is támogatott, köztük az SOS Gyermekfalvakat.”

A rendezvényen az SOS elismerő oklevelet adott át Orosháza városának. „Önök, nevelőszülők jelentik az új esélyt és tetteikkel a jövőt építik a nap minden egyes percében, és ez elismerésre méltó. Büszke vagyok rá, hogy ez a jövő Orosházán, a mi segítségünkkel épül. Az alapítvány jóvoltából színesedett a szakszolgáltatási paletta is városunkban, hiszen segítik az orosházi és környéki gyerekeket.” – mondta Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere.

A költözés mellett az SOS Gyermekfalvak új programokat is indított Battonyán és Orosházán, hogy megelőzzék a gyerekek családból való kiemelését. A családmegerősítő programba mindkét településen összesen 50 család kapcsolódott be.
 
Sajtókapcsolat:
varro.gabriella@sos.hu
+3670-948-99-04