Hármas születésnap

A 30 éves SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa ünnepségsorozatra invitálta Szombathely, Kőszeg és Sé lakóit.
10 éves évfordulót ünnepeltek a sé-i SOS Ifjúsági Ház lakói. Komoly szakmai programmal indult az ünnepségsorozat. A résztvevok Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalu programfejlesztési igazgatójának összefoglalóját hallgathatták meg a szombathelyi városházán. „Az SOS Gyermekfalu 30 éve a gyermekek családban való elhelyezését képviseli” foglalta össze az eloadó az SOS szerepét a haza gyermekvédelemben. Kivételes összefoglalót hallgathattunk meg Szilágyi Imrétol, aki két évtizedes tapasztalatára hivatkozva jelenthette ki, hogy „az SOS Gyermekfalu Koszegen a Vas megyei gyermekvédelem szerves része lett”. A megyei gyermekvédelem szakemberei érdeklodve hallgathatták meg Kovács Tamás eloadását a resztoratív módszerrol, mely „jól alkalmazható a magatartásproblémás gyermekek nevelése során”. Az önkormányzat részérol Szakály Gábor tanácsnok elmondta az SOS Gyermekfaluval való együttmuködésrol: „példaértéku és a kilépo fiatalok lakáshoz juttatásában országosan egyedülálló programot dolgoztunk ki közösen”.

SOS születésnap


20 éves a koszegi SOS Gyermekfalu. Fúvószenével, koszorúzással és rengeteg gyermekprogrammal ülte születésnapját a közel 100 gyermek, akik szereto otthonra, odaadó SOS szülokre, méltó gyermekkorra találtak az alapítványnak és természetesen az azt támogató egyéni adományozók, társadalmi szerepvállalásukban tudatos vállalatoknak köszönhetoen. Az elmúlt 20 évben 160 gyerek hagyta el a gyermekfalut. Az ünnepre visszavárták azokat, akik valamikor a gyermekfalu lakói voltak. Jó érzés volt beszélgetni a kezdetekrol, a közös programokról, nyaralásokról, a gyermekfaluban töltött évekrol. A valamikori lakók saját életük tapasztalatait adták át a most felnövo generációnak. Megszívlelendo tanácsokkal látták el oket. A rendezvényre eljött polgármesterük vezetésével Borken város küldöttsége, akik a város lakóinak üdvözletét és adományát hozták el a gyermekeknek. Több mint 10 éves kapcsolatuk során sok gyerek megismerhette a borkeniek vendégszeretetét, a számukra biztosított programok során. Ezen a napon a gyermekfalu lakói a városban lakó nehéz sorsú gyerekekre is gondoltak és 20 gyereket hívtak vendégségbe, akik részt vehettek a szervezett programokon. A gyerekek örömmel vették birtokba a légvárat, a különbözo ügyességi játékokat, próbálták ki a tuzoltó autót, vagy a rendorségi jármuveket. A búcsúzáskor a gyermekfalu lakói apró ajándékokkal kedveskedtek a vendégeknek. A nap végén a gyerekek kívánságára diszkóval zárult a születésnap programja.

 

30 éves az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, idén ünnepeli kerek évfordulóját annak, hogy Battonyán lerakták az elso magyarországi SOS Gyermekfalu alapkövét – a szervezet története azonban ennél jóval régebbre nyúlik vissza. Hermann Gmeiner 1949-ben, Ausztriában indította útjára az SOS Gyermekfalu mozgalmat, mely ma már a világ 133 országában muködik. Gmeiner alapgondolata ma is korszeru: az elárvult vagy elhagyott gyerekeknek családi környezetben kell felnoniük ahhoz, hogy boldog, sikeres felnottekké válhassanak. A világszerte muködo 910 SOS Gyermekfalu újszülött koruktól 24. életévük betöltéséig nyújt szereto otthont, családot azoknak a gyermekeknek, akik valamilyen ok miatt nélkülözni kényszerülnek vérszerinti szüleiket. A gyermekfalvak házaiban egy hivatásos, képzett neveloszülo, az SOS anya 6-8 gyermeket nevel; az élet itt épp olyan, mint egy igazi nagycsaládban. A gyerekek vér szerinti és SOS testvéreikkel együtt nevelkednek a gyermekfalu biztonságot nyújtó közösségében, ahol pedagógusok, nevelok is segítik fejlodésüket. Ennek megfeleloen az SOS Gyermekfalu alapértékei: anya – otthon – testvérek – faluközösség.

Magyarországon ma már 3 gyermekfalu és 4 ifjúsági ház muködik; az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa védoszárnyai alatt jelenleg mintegy 370 gyermek és fiatal él. Az SOS Gyermekfalvak eredményességét igazolta az a közelmúltban végzett szociológiai felmérés is, amely kimutatta, hogy az SOS gyermekfalvak egykori lakói, akik már megkezdték önálló, felnott életüket, éppen olyan sikeresek, mint bárki más: ugyanolyan arányban szereztek szakmát, érettségit és diplomát, mint akik a vér szerinti családjukban nevelkedtek.