7 gyerekes családanyával költözik össze Harsányi Levente

Harsányi Levente, a Petőfi Rádió népszerű műsorvezetője két napra beköltözik az orosházi SOS gyermekfalu egyik nevelőszülői családjába.
A 47 éves Mákné Erzsike évente 1400 uzsonnás csomagot, 5110 reggelit és vacsorát készít, többezer zoknit párosít. Az asszony férjével együtt 7 gyereket nevel: két saját gyermekük mellé öt gyereket fogadtak be. Az SOS Gyermekfalvakban 400 gyermek él nevelőszülői családokban. Olyan gyerekek, akiket ki kellett emelni vérszerinti családjukból többnyire bántalmazás, elhanyagolás, a szülők szenvedélybetegsége vagy halála miatt. Erzsike lassan 20 éve dolgozik az SOS-ben, ez alatt az idő alatt közel 40 gyerek fordult meg a kezei alatt. A család hetek óta készült a Talpra Magyar! műsorvezetőjének fogadására.

Ám Harsányi Leventének sem idegen a fürdetés, leckeírás és a házimunka. A kétgyerekes családapa kislánya nemrég nőtt ki a pelenkás korból, kisfia most kezdte az iskolát. A műsorvezető két napon keresztül együtt kel és fekszik majd a családdal, részt vesz mindenben, amit egy hétgyerekes családanya tesz nap mint nap a gyerekekért, sőt péntek reggel Orosházáról jelentkezik majd be műsorba.

A Petőfi rádió Talpra Magyar! népszerű műsorvezetői az Euronics-al  közösen fogtak össze a „Segíts, hogy segíthessünk az SOS gyermekfalvak lakóinak” elnevezésű kampányban, melynek célja, hogy a hallgatók segítségével összegyűjtsenek 100 ezer forintnyi adományhoz szükséges like mennyiséget, hogy az Euronics ilyen értékben adjon adományokat, nélkülözhetetlen műszaki cikkeket az SOS gyermekfalvak lakóinak.

„A szüksége like mennyiség már az első egy órában összegyűlt”-mondta el Kardos Horváth János a Talpra Magyar műsorvezetője. „A like-okat holnap reggel 8.00 óráig folyamatosan gyűjtjük, köszönjük a hallgatóinknak, hogy ilyen gyorsak és támogatják a Petőfi rádió és az SOS gyermekfalu közös kezdeményezést”-tette hozzá boldogan Peller Mariann.