SOS Gyermekfalu Kőszeg 

1993 ismét jelentős állomása volt az SOS Gyermekfalu Magyarországi szervezete történetének. Kőszegen 1993. október 29-én Helmut Kutin úr az SOS Kinderdorf International vezetője ünnepélyesen átadta a harmadik SOS-gyermekfalut, melyet Skardelli György és Torday Krisztina tervezett.

SOS Gyermekfalu Kőszeg - Házak

A város arculatát tükröző épületegyüttes a toronnyal, valamint az őket félkörben körülölelő családi házakkal a város egyik legszebb pontján a Szabóhegy tövében, az önkormányzat által biztosított területen épült.

A családi házak bejárata felett kerámia jelek: tulipán, nap, hold, csillag, hal, lovacska, piskóta, madár, olló, perec, szív, és csizma segítik az eligazodást.

Az emeleten találhatók a gyermekszobák, valamint az anyaszoba. A földszinten a tágas nappali, melyben a gyermekek tanulnak, játszanak, étkeznek. Ezt egészíti ki a konyha és a kiszolgáló helyiségek, valamint házanként saját kiskert.

A gyermekfaluban saját sportpálya, rönkvár és játszótér, valamint szánkódomb szolgálja a gyermekek szabadidejének hasznos eltöltését.

Az ország egyetlen SOS-óvodája kitűnő szakmai személyzettel, és felszereltséggel nem csak a saját gyermekeink, hanem a városból érkező gyermekek számára is biztosítja az önfeledt játék és az iskolára való felkészülés együttes élményét.

1997-ben a gyermekvédelmi törvény alapján nevelőszülői hálózatként új lendületet vett a gyermekfalu fejlődése.

2010-ben 90 gyermekünk köszönthette az újévet nálunk. A gyermekfaluban dolgozók célkitűzése, hogy a nálunk nevelkedő gyermekek a lehető legjobb eséllyel induljanak az önálló életük megteremtése felé.


"A város befogadta az ideérkező gyermekeket, akik az eltelt évek alatt kőszegivé váltak. Barátokra, új családra leltek. Itt kapták meg nevelőiktől, tanáraiktól az életre szóló útmutatást, aminek korábban híján voltak. Bárhová kerülnek is az életben, hiszem, hogy ezek az élmények meghatározóak maradnak.

Az elmúlt években több mint 150 gyermek számára nyújtottunk rövidebb-hosszabb ideig otthont. Sorsok, évek, napok és percek. Jók, rosszak, örömtelik és elkeserítők. Minden gyermekünk hozza a múltját, cipeli a saját, sokszor súlyos keresztjét.

Azt szeretnénk, ha a nálunk elhelyezett gyermekek örülni tudnának a gyermekkoruknak. Legyenek igazán gyermekek, és velünk együtt tanulják meg, hogyan lehet olyan felnőtté válni, aki képes saját családjában nevelni gyermekeit.

Szerencsések vagyunk, sokan segítenek nekünk ebben.

Köszönjük támogatóinknak!"

(Szilágyi Imre, a kőszegi SOS Gyermekfalu faluvezetője)


SOS Gyermekfalu Kőszeg - Gyerekek


SOS Gyermekfalu Kőszeg

Faluvezető: Szilágyi Imre

9730 Kőszeg, Sigray Jakab u. 3.

Tel: 06 94 562 315

Fax: 06 94 563 373

koszeg@sos.hu

 


Szerető Otthon Pártfogó Program
Csatlakozzon az SOS Szerető Otthon Pártfogó Programhoz!

 

 
KAPCSOLAT:

MINA KRISZTINA
támogatói kapcsolatok és
kommunikációs vezető

H - P   9:00 - 17:00

T +36 1 325 94 04
F +36 1 325 94 09
M +36 30 862 13 18

krisztina.mina@sos.hu

1093 Bp. Lónyay u. 17.
1463 Bp. Pf. 838.

Bookmark and Share