Az ország minden részéből ide érkezett, több száz magán adományozó és felelős vállalati vezetők is részt vettek az egész napos programon, őket is várták az arcfestés, aszfaltrajzverseny, vívás, futball, színház és ugráló vár programok bár számukra inkább az itt nevelkedő gyerekekkel való találkozás jelentett a legnagyobb örömet. Az ünnepséget Helmut Kutin úr, az SOS Gyermekfalvak nemzetközi szervezete elnökének beszéde nyitotta meg, aki 25 évvel ezelőtt is jelen volt az első SOS gyermekfalu megnyitóján és barátságos szavakkal méltatta az itt elért eredményeket.
Huszonöt év, huszonöt történet címmel (http://www.sos.hu/Rolunk/SOS-Gyermekfalu-Magyarorszagon/Battonya/Pages/25ev25tortenet.aspx) a sok száz megmentett élettörténetek közül villantunk fel néhányat, olyat, amit Melinda mesélt. Ő a kétségbeeséstől az álmokig jutott az alapítványnak köszönhetően. Munkanélküliség után megromlott családi körülmények és alkoholizmus lehetetlenítette el családját. Innen jutott el az SOS gyermekfaluhoz, ahonnan kikerülve már álmai megvalósulása felé tör, tervezi, hogy családot alapítana két mosolygós gyermekkel, biztonságos családi légkörrel, apukával-anyukával.
A gyerekeket megörvendeztették jótékonysági nagyköveteik is. Barabás Évi, mint mindig maga köré vont gyerekhaddal töltötte a napot és kilenc évvel ezelőtti első emlékeiről mesélt, találkozásáról az akkor még csak 12 éves Misivel, aki azóta nagyot nőtt és már önállóan él. Vajda Attila meglepetésként elhozta gitárját és közös énekléssel lepte meg a gyerekeket. Ez alkalomból új jótékonysági nagykövetté kinevezett Kassai Viktor, nemzetközi futballbíró, pedig meglátogatta a gyerekek házait és végül a leglelkesebb kicsikkel sérülése ellenére is focizásba kezdett.
A Magyar Cukrász Szövetség által felajánlott 37 db torta felvágásához pedig kellett is a három jótékonysági nagykövet minden ügyessége a gyerekekkel körülvett hatalmas asztal mellett.
A megjelent támogatók közül a NIVEA és a Samsung Zrt. igazgatója is egy-egy bejelentetéssel lepték meg a kis gyermekfalu lakókat: „Nagyon örülünk, hogy a NIVEA 100 éves szülésnapja után idén újra együtt ünnepelhetünk az SOS Gyermekfaluval egy jelentős évfordulót. Szeretnénk az SOS Gyermekfalunak nagyon boldog születésnapot és sok sikert, kitartást kívánni ahhoz, hogy az elkövetkező években is ilyen odaadással és szeretettel tudják nevelni a hozzájuk kerülő nehézsorsú gyermekeket. Ebben szeretnénk idén is segítséget nyújtani, ezért minden szeptember 1. és november 30. között vásárolt NIVEA termék árából 1 forintot az SOS Gyermekfalu lakói kapnak” – mondta el Thomas Lichtblau, a NIVEA ügyvezető igazgatója.
Nagy izgalom övezte Kováts Botond, a Samsung Zrt. marketing igazgatójának bejelentését az olimpiai fáklyafutásról és arról, hogy ki lesz az SOS gyermekfaluban nevelkedő hat szerencsés jelölt közül a kiválasztott, aki a Samsung Zrt. jóvoltából az olimpiai lánggal futhat jövő nyáron az Egyesült Királyság területén. A kuratórium javaslata alapján kiválasztott, Battonyán nevelkedő Vajgel Zita öröme és meghatottsága hatalmas volt. Zita nem csak az atlétika területén elért eredményei miatt nyerte el ezt a lehetőséget, hanem azért is, mert nagyon sokat tesz a közösségért és szeretettel segíti a kisebbeket.
A JYSK új egy családi házat lepett meg új ágyakkal és ágyneművel, nem kellett szégyenkezni a vendégségbe érkezők fogadásánál.
****
A 25 éve megnyitott battonyai SOS gyermekfalu alternatívát teremtett a magyar gyermekvédelmi rendszerben és megnyitása óta sok száz, vér szerinti családját nélkülözni kényszerülő gyermek számára nyújtott családi alapú gondoskodást, szerető otthont, hivatásos nevelőszülői hálózatok formájában.
Magyarország első SOS létesítményének alapkövét 1983. október 30-án helyezték el, a hivatalos átadásra pedig 1986. szeptember 27-én került sor. Az SOS gyermekfalvak hazai megvalósításának gondolata az idén elhunyt, Josef von Ferenczy, Kecskemétről elszármazott médiamágnás fejében fogalmazódott meg, aki végig kísérte a magyar SOS gyermekfalu mozgalom történetét, és aki egyben annak első nagy adományozója is lett.
Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa privát alapokon álló, 25 éve a magyar adományozók támogatásának köszönhetően működő, politikai és felekezeti elkötelezettségtől mentes szervezet.
Az elmúlt 25 év alatt:
· A magyar gyermekvédelmi ellátás elismert alternatívájaként nyújtunk hivatásos nevelőszülői ellátást az ország hat létesítményében - Battonyán (1986), Kecskeméten (1990), Kőszegen (1993), Szegeden (1994), Lajosmizsén (2001) és Sében (2002). Jelenleg több mint 300 gyermek él gondoskodásunkban.
· A vér szerinti testvéreket együtt tudjuk elhelyezni és mindent megteszünk azért, hogy ahol csak lehetséges a gyerekek szoros kapcsolatban maradjanak vér szerinti családjukkal.
· A 25 év alatt 228 gyermek talált új otthonra Battonyán és mintegy 600 gyermek nevelkedett az ország más, később megnyílt SOS gyermekfalvaiban. Jelenleg Battonyán 14 családi házban 72 gyermeket és fiatal felnőttet nevelünk.
· Annak érdekében, hogy minél nagyobb létszámban nyújthassuk a családi jellegű ellátást rászoruló gyermekek részére, nevelőszülői hálózatunkat a gyermekfalun kívül élő családokkal is bővítjük. Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, ezért nevelőszülőket keres.
· Felemeltük hangunkat a „repatriált”, vagyis kitoloncolt gyermekek jogaiért, melyet az Ombudsmani Hivatal vizsgálata is megerősített (2010.09.08.).