SAJTÓKÖZLEMÉNY
2009. február 24.
TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSI JAVASLAT AZ ISMERETLEN ÁLLAMPOLGÁRSÁGÚ GYEREKEK HELYZETÉNEK RENDEZÉSÉRE
Az SOS-gyermekfalvak kezdeményezésére, mind az öt párt képviselőjének támogatásával került a parlament elé azt a törvénymódosítási javaslat, mely az ismeretlen állampolgárságúként gyermekvédelmi gondoskodásba került gyerekek állampolgársági helyzetét kívánja rendezni.
Az a gyermek, aki nem magyar állampolgárságú anyától Magyarországon születik, és az édesanyja szülés után a gyermeket a kórházban hagyva ismeretlen helyre távozik, ismeretlen állampolgárságúként ideiglenes beutalással bekerül a magyar gyermekvédelmi szakellátás rendszerébe.
A javaslat célja, hogy az ismeretlen állampolgársággal hazánkban gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek egy éves koruk után magyar állampolgárságot kapjanak és örökbe adhatóvá váljanak. A törvénymódosítás megoldaná azt a problémát, hogy a feltételezett származási országok késlekednek repatriálási igényük jelzésében és a gyerekeket ezért sok év elteltével, stabil, szerető környezetből kell kiszakítani.
A törvénymódosítási javaslat hátterében egy szomorú eset áll, amikor idén januárban egy két és fél éves kisfiút kellett kiszakítani magyar SOS-nevelőszülője gondoskodásából és átadni a romániai hatóságoknak további gyermekvédelmi gondoskodás céljából. Az egy éves vagy annál idősebb gyermekek ezt a változást traumaként élik meg, mely a kötődési képességük kárára, a beszélt nyelv fejlődésének és a szociális beilleszkedési hajlamuk rovására megy.
Hazánkban jelenleg közel 40 gyermek él ismeretlen állampolgárságú ideiglenes beutaltként gyermekotthonban vagy nevelőszülői ellátásban, és számuk a statisztikai adatokat tekintve várhatóan évente 5-10 fővel növekszik.
***
Az SOS-gyermekfalvak abból a célból jöttek létre, hogy a vérszerinti családjukat nélkülözni kényszerülő gyerekek számára hosszú távú, családi jellegű elhelyezést biztosítsanak hivatásos nevelőszülői gondoskodás, és lakásotthonos ellátás formájában. Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa privát alapokon álló, politikai és felekezeti elkötelezettségektől mentes, kiemelten közhasznú civil szervezet.
Sajtókapcsolat:
SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
Mina Krisztina kommunikációs főmunkatárs
krisztina.mina@sos.hu
Tel.: 30-862-1318.