 |
|
 |
|
 |
|
Hírlevél Kattintson ide, hogy feliratkozzon hírlevelünkre.
|
|
 |
|
 |
|
 |
|
|
2009. június 12.
Új játszóteret kaptak a battonyai SOS-Gyermekfalu kis lakói
Felújították a battonyai SOS-Gyermekfalu játszóterét; a bébiételeket gyártó cég négymillió forintos támogatása nyomán új játékokat vehettek birtokban pénteken a kis lakók.
Németh Szabolcs, a falu igazgatója az átadót követően az MTI-nek elmondta: az idei évnek a legnagyobb beruházása zárult le, amelynek során három nagy játékot és egy babaházat kaptak, illetve lecserélték a homokozók tartalmát, valamint lefestették a kerti bútorokat, padokat. A jövő másik fontos feladata, melyre további források kellenek majd, a falu több mint húsz éves belső úthálózatának felújítása lesz – tette hozzá.
Az ország első SOS-Gyermekfaluját 1986-ban hozták létre Battonyán. Tizenegy házban, csaknem kilencven gyermeket nevelnek a hivatásos nevelőszülők. A gyermekek önállóan élnek a családi házakban, és az ottlét annyi pluszt jelent a hagyományos nevelőszülő programhoz képest, hogy professzionálisan támogatják a kicsik sérüléséhez, visszamaradottságához a kiegészítő lehetőségeket. Így orvos, pszichológus, fejlesztő pedagógusok és tehetséggondozók foglalkoznak velük.
Zámborszki Andrea, a MILUPA humánerőforrás vezetője elmondta: a cég ügyfeleket és partnereket is bevont a felújítási programba, illetve a dolgozók saját munkaerejüket is felajánlották a falu csinosítására. Már harmadik éve támogatják a kis közösséget, és a tervek szerint jövőben is megmarad a kapcsolat. Évente több mint öt millió forinttal járulnak hozzá a battonyai gyerekek életének jobbá tételéhez. Az anyagiak és a kétkezi munka mellett, különböző tréningeket is tartanak a nevelőszülőknek és a gyerekeknek – tette hozzá a babatáplálásban piacvezető cég társadalmi felelősségvállalás nagykövete. (MTI)
Az eseményről az MTI mellet többek között a Békés Megyei Hírlap is beszámolt: http://www.bmhirlap.hu/index.php?apps=cikk&d=2009-06-15&r=1&c=743511

|
|
|
|
|